Fennmarad-e az idei első negyedéves, meglepően magas, négy százalék feletti növekedés a következő időszakban, vagy visszatérünk e szint alá?
Ha egy szocialista reformközgazdászt kérdezne, biztos azt mondaná, mindez csak átmeneti növekedés, nincs mozgástér, előbb vagy utóbb úgyis visszaesik, mert nem tartható és így tovább. De nézzük inkább a tényeket. Rendkívül kedvező a gazdaság első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltatási szektor teljesítményének köszönhető. Azt is el kell mondanunk, a magyar gazdaság úgy növekszik, hogy közben az államadósság és az ország külső tartozása csökken. Ebből az következik, hogy a növekedés pénzügyi értelemben fenntartható, és az elkövetkező három-négy évet növekedés jellemzi majd. A Századvég Gazdaságkutató által készített SZIGMA LEAD indikátor alapján azt mondhatom, hogy idén a gazdaság növekedése a 3,5 százalékot biztosan meghaladja, de szerencsés esetben nem kizárt a négy százalék feletti növekedés sem, ami nagyon figyelemreméltó.
A Századvég szerint is kulcsszerepük lesz az EU-forrásoknak az idei gyorsabb növekedésben a tavalyi gyengébb év után. Nem riasztó, hogy ennyire függünk az uniós pénzektől?
Nem függésről van szó, én inkább azt mondanám, hogy az EU-s források segítenek növekedési pályán tartani a magyar gazdaságot. Az lehetőséget jelentenek, amivel élni kell, és jól kell élni. Azt se hallgassuk el, hogy a bővülésnek vannak más motorjai, mint például az adócsökkentés, amely eddig sikertörténet. A kormány mérsékelte a munkát terhelő adókat, a társasági nyereségadó egy számjegyű lett, ez mind pozitív és növekedésösztönző kormányzati intézkedés. Erről beszélt egyébként az egyik konferenciánkon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter úr is.
Mennyire függetlenítheti magát a magyar gazdaság az EU-forrásoktól a következő években? Pár év múlva, a következő uniós költségvetési ciklusban már aligha érkezik ennyi pénz…
Értem én, persze, hogy akkor is, amikor jók a hírek, a magyar ember a fonákjukat keresi. Elég nehéz egy teljesítményelvű gazdaságban úgy gondolkozni, hogy a siker állandó magyarázatra szoruló körülmény. A kérdése ugyanis azt sugallja, mintha csak az EU-s források tartanák fenn a vízen a magyar gazdaság hajóját. Ez azonban nem így van. Történt egy szemlélet- és szerkezetváltás a gazdaságban. Nézzük az államadósság kérdését: itt is az az irány, hogy önfinanszírozó rendszerre álljunk át. Sikerült a külföldi kézben lévő államadósságot csökkenteni, ami azt jelenti, hogy kisebb a magyar gazdaság kitettsége. Vagy hogy egy másik dimenziót említsek, a 2016-os évben olyan mértékűvé vált a magyar mint soha korábban a magyar gazdaság történetében: mintegy tízmilliárd euró volt a többletünk. Az elmúlt hat-hét évben sikeres szerkezetváltás történt, politikusan fogalmazva azt is mondhatnám, a magyar modell működik. Ebben a szemléletváltásban nyilván arra is fel kell készülni, hogy legyen fejlesztési forrás arra az időre, amikor már semennyi vagy kevesebb uniós forrás érkezik Magyarországra.
Sokan azt mondják, hogy a versenyképesség és a termelékenység javulása nélkül a tartósan magas GDP-növekedés nem fog menni, márpedig a legtöbb nemzetközi versenyképességi rangsorban az utóbbi években gyengén szerepeltünk.
Örülök, hogy nem arról nyitunk vitát: fejlődött-e a magyar gazdaság, hanem hogy mit ér az a fejlődés, amely mögöttünk van, és hogyan lehet továbblépni. A továbblépéshez versenyképességi fordulatra van szükség – ebben szakértői konszenzus van, ezt én is osztom. Ehhez szükség van a hazai tulajdonú vállalkozások fejlesztésére és az oktatás színvonalának további emelésére. A különböző rangsorokkal azonban óvatosan bánnék, hiszen – bár fontos, hogy tanuljunk belőlük – a makrogazdasági változók alakulása sok esetben nem köszön vissza a mutatókban.
Miben hozhat fordulatot a Versenyképességi Tanács felállítása?
A Versenyképességi Tanács lesz az őre annak, hogy végbemenjen a versenyképességi fordulat. Tanácsokat ad, visszajelzéseket nyújt, kívülről segíti a kormány munkáját, akárcsak a Századvég Gazdaságkutató.
Nos, ahogy említette, önök rendszeresen adnak tanácsot a kormánynak gazdaságpolitikai téren. Nem tanácsolják nekik azt, hogy ügyeljenek jobban a kiszámíthatóságra, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyekkel meglephetik, távol tarthatják a nemzetközi befektetőket?
Ha azt mondja valaki, hogy a magyar kormányzati lépések kiszámíthatatlanok, már bocsánat, vagy nem tudja, hogy mit beszél, vagy csupán azt akarja ezzel mondani, hogy nem tetszik neki, amit lát, mivel esetleg az érdekei sérülnek. Éppen ellenkezőleg, a kormány előre megmondta, mit fog csinálni: olyan lépéseket fog tenni, amelyek szélesítik a nemzeti szuverenitást. Csökkenti az államadósságot, átalakítja a szerkezetét, hogy mérsékelje a külső kitettséget, a bankrendszer meghatározó részét nemzeti tulajdonba akarja venni, és persze a magyar emberek és a kis- és középvállalkozások mellé fog állni a multikkal szemben, utóbbiakat rábírva arra, hogy vállaljanak nagyobb részt a válságkezelésben. A magyar kormány minden évben ezermilliárd forintot csoportosít át a globális felső tízezertől a bérből és fizetésből élőknek, az államadósság kamatmegtakarításaiból és a szektorális különadókból a személyi jövedelemadó csökkentett kulcsán, a családi adókedvezményeken és a munkahelyvédelmi akcióterven keresztül. Mindeközben a tökéletesebb versenypiacokon működő, többségükben exportra termelő vállalkozások egyre kedvezőbb adózási környezetben találják magukat, a munkára rakódó és a kkv-kat terhelő adóterhek külön-külön is több mint 12 százalékponttal csökkentek az elmúlt hat évben. A kormány tehát azt teszi, amit mond.
Mit gondol, a CEU-törvény elfogadása és annak visszhangja befolyásolhatja-e Magyarország megítélését és a befektetői döntéseket?
A kérdésével azt sugallja, hogy ha elfordulnak a befektetők, vagy ne adj’ isten, Brüsszel Magyarországot bünteti, akkor ezt nem tisztán gazdasági megfontolásokból teszi, vagyis a gyakran hangoztatott jogállami kifogások is csak egy teátrális bábjáték részei. Nincs CEU-törvény, hanem a felsőoktatási törvény módosításáról beszél a kormány. CEU-törvényről az beszél, aki ebből ügyet akar csinálni. Az igazi befektetői döntések alaposabb országvizsgálat alapján születnek. Azt gondolom, hogy 2010 óta nagyon sok minden változott az országban, méghozzá jó irányba. Pozitív a konjunktúra, egyre több a fejlesztés és beruházás, a piaci környezet kedvező. Míg a szocialista kormány azt mondta, hogy azért jöjjenek ide a befektetők, mert itt „bagóért” lehet alkalmazni az embereket, 2010 óta ebben is paradigmaváltás történt: az Orbán-kormány kedvező befektetési környezetet alakított ki, mert alacsonyak az adók, képzett a munkaerő, és biztonságos az ország.
Számítanak arra, hogy a hitelminősítőknél a magyar adósosztályzat tovább javul, vagy megrekedünk egy időre a befektetési sáv alsó lépcsőfokán?
Magyarország kilátásai mindhárom nagy hitelminősítőnél stabilak. Észszerű lenne elvárni, hogy az osztályzatok tovább javuljanak, hiszen „fut a szekér”. A hitelminősítők azonban lassabban és nehezebben reagálnak. Én rövid időtávon belül nem számítok további javulásra, ugyanis jellemzően először pozitív kilátást adnak egy-egy ország hitelminősítésére, és ezután körülbelül egy évvel történik a felminősítés.
Hogyan látják Magyarország középtávú növekedési kilátásait?
Jó irányba indultunk el, erőteljes szerkezeti változások történtek, a növekedés beindult és tartósnak ígérkezik. Ráadásul a nem eladósodás vagy hitelfelvétel segítségével történt. Persze messze vagyunk még attól, hogy Magyarország bezzegország legyen, de az irány és az ütem jó. Versenyképességi fordulatra, a szerkezetváltások stabilizálására, nagy volumenű beruházásokra van szükség ahhoz, hogy elkerüljük a közepesen fejlett országok csapdahelyzetét, és a fejlett országok közé lépjünk. Ennek a folyamatnak nemcsak gazdasági, de politikai, és bármilyen furcsán hangzik, lelki-mentális feltételei is vannak. A gazdasági feltételek akkor „kamatoznak” jól, ha politikai stabilitás van. A politikai stabilitás Magyarország óriási versenyelőnye, bár ezt kevéssé értékeljük itthon, hiszen itt nyugalom van. Tehát ha jó eszközöket választunk, és a politikai stabilitás feltételei is fennállnak, akkor már csak hinnünk kell benne, hogy senki előtt sem kell szégyenkeznünk, nincs ok a korábban a magyarokra oly jellemző kisebbrendűségi tudat fenntartására, el kell hinnünk, hogy mi, magyarok nagy és komoly dolgok elérésére lehetünk képesek.
Márton Péter 1987-ben érettségizett a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban, 1995-ben okleveles közgazdászként végzett a Miskolci Egyetemen, 2001-ben pedig MBA-diplomát szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995 és 1999 között gazdasági vezetőként tevékenykedett a PERI Kft.-nél, ezt követően az Eternit Kft. ügyvezető igazgatója lett. 2001 és 2010 között a Lasselsberger Hungária Kft. ügyvezető posztját töltötte be. 2004-től 2010-ig a Zalakerámia Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, 2010-től pedig az MFB különböző leányvállalatainak ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 2012-ben került az MNV Zrt. főigazgatói, majd vezérigazgatói posztjára. 2015 júniusa óta a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója.
