BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Így számol a magyar gazdasági növekedéssel London

Londoni pénzügyi elemzők jelentősen javították a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok, köztük a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedésére szóló előrejelzéseiket a korábban vártnál nagyobb lendület és a kedvező külső környezet miatt.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői hétfőn ismertetett tanulmányukban közölték: a magyar hazai össztermék (GDP) idei egész évi növekedésére adott prognózisukat 0,9 százalékponttal 3,8 százalékra, a jövő évi magyar GDP-bővülésre szóló becslésüket 0,5 százalékkal 3,3 százalékra emelték. A ház szerint a közép- és kelet-európai térségben elsősorban az euróövezeti kilátások javulása és az erőteljes hazai kereslet együtt indokolja az előrejelzések javítását.

A cég a cseh gazdaság idei növekedésére kidolgozott prognózisát 0,6 százalékponttal 3,2 százalékra javította, jövő évi cseh növekedési előrejelzését 3 százalékon hagyta.

A Morgan Stanley londoni elemzői Lengyelországban az idén 4,1 százalékos, 2018-ban 3,4 százalékos növekedéssel számolnak. Ezek 1, illetve 0,4 százalékponttal javított előrejelzések. Az utóbbi időben más nagy londoni házak is felfelé módosították a magyar gazdaság növekedésére szóló prognózisaikat.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői a minap közölték: az általuk eddigi várt 3,6 százalék helyett 4 százalékos növekedéssel számolnak az idén a magyar gazdaságban, 2018-ra szóló, 3,5 százalékos előrejelzésüket mindazonáltal változatlanul hagyták.

A JP Morgan londoni elemzői szerint a 4,1 százalékos éves összevetésű növekedést valószínűsítő első negyedévi GDP-becslés indokolttá teszi a magyar gazdaságban még meglévő kihasználatlan kapacitások mértékéről alkotott megítélés felülvizsgálatát is, mivel valószínűsíthető, hogy a kibocsátási rés – az elért tényleges növekedés százalékos rátája a potenciális növekedéshez viszonyítva – pozitív tartományba fordult. Ezt más londoni elemzőcégek is így látják.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics helyzetértékelése szerint a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok az erőteljes növekedési lendület miatt most már kezdenek kifutni a kapacitástartalékokból. A ház londoni elemzői közölték: becslésük szerint az országcsoport gazdaságaiban a kibocsátási rés a 2013-ban mért mínusz 2 és mínusz 5 százalék közötti sávról mára gyakorlatilag teljesen bezárult. A cég saját számításai szerint a kibocsátási rés a magyar gazdaságban már jelentős mértékben pluszba fordult, 1,8 százalékkal meghaladva a potenciális GDP-t.

A Capital Economics elemzőinek várakozása szerint ebben a környezetben az inflációs ütemek a térségi gazdaságokban jövőre átlépik a jegybanki tűrési sávok középértékeit, Magyarország esetében a 3 százalékot. A ház az idén 3 százalékos, jövőre 3,5 százalékos átlagos inflációval számol Magyarországon.

A Capital Economics londoni elemzői mindezek alapján azzal számolnak, hogy a térségi jegybankok a következő 12-18 hónapban hozzákezdenek monetáris politikájuk szigorításához. A cég Magyarországon és Romániában agresszívabb szigorítási ciklust vár, mint a térség többi gazdaságában.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.