Magyar gazdaság

Csúszik az önkormányzati számlák államosítása

Változatlanul tesztelik az önkormányzati számlavezetési rendszert a Magyar Államkincstárnál, az indulás időpontja pedig nem ismert. Bár az adósságkonszolidáció miatt a települések banki hitelállománya már csak tízmilliárdokban mérhető, több szempontból is vonzó ügyfélkörnek számítanak.

Még mindig nincs konkrét információ arról, mikortól kerülnek át az önkormányzati számlák a Magyar Államkincstárhoz. A startot többször elhalasztották: volt szó arról, hogy még 2016-ban átveszi a kincstár a települések számlavezetését, majd 2017 elejére tolták ki a startot, de 2017 közepén még mindig a tesztelésnél tartanak.

A kincstár az első ütemű ügyfélkör kiszolgálását célzó rendszer első körös mélységi tesztelését végzi, és a kincstári számlavezető rendszer komplexitása okán a mélységi és regressziós tesztek eredményeinek kiértékelése alapján döntenek a további lépésekről – nyilatkozta a Világgazdaságnak a Magyar Államkincstár. A kincstárnál egyébként jelenleg is vezetik néhány önkormányzat számláját, ezek között van 19 megyei és két települési önkormányzat.

A kincstárnál 19 megyei és két települési önkormányzat számláját vezetik. Fotó: MW/Archív

Ezek száma az utóbbi időszakban nem változott. Az önkormányzati számlák államosítása többször felmerült már, legutóbb akkor kezdtek hevesen kampányolni mellette, amikor 2015-ben a Buda-Cash csődje után a négy DRB-s bankban 84 önkormányzat 2 milliárd forintnyi betétje befagyott. A településeket az államnak kellett végül kisegítenie, mivel az Országos Betétbiztosítási Alap garanciája az önkormányzati számlákra nem vonatkozott.

A kincstár azonban nem tud minden olyan szolgáltatást nyújtani, amelyet a bankok. Az új számlavezető rendszer elvileg devizás megbízásokat is kezelni tud majd, és a bankokhoz hasonlóan képes lesz értéknapos elszámolásra. A bankokkal szemben azonban nem hitelezhet, és betétgyűjtést sem végez, emellett más szolgáltatások terén is lemaradásban lehet. A hitelintézetek ugyanis nem csupán a különféle pénzforgalmi szolgáltatásokban segítik a településeket, szükség esetén tanácsokat adnak a különféle pályázatoknál, kártyás, treasury- vagy faktoringszolgáltatást is kínálnak az önkormányzatoknak. A bankoknak az önkormányzati számlák elveszítése főleg a jutalékbevételek miatt fájhat, egy közepes város ugyanis évente több millió forintot hagy náluk a számlavezetésért és a szolgáltatásokért cserébe.

Az önkormányzati torta mérete viszont nagyjából stagnál, már ami a hitelintézeteknél tartott betéteket és a hitelállományt illeti. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint április végén 44,6 milliárd forintnyi önkormányzati hitelállományuk volt a pénzügyi szolgáltatóknak, ami ugyan magasabb a 2015-ös és 2016-os mennyiségnél is, de töredéke az állami adósságrendezés előtti időszakénak. A betéti oldalon viszont még mindig nagyon jelentős ügyfeleknek számítanak a települések: április végén bő 640 milliárd forintos állományt mutatott ki náluk az MNB, amelynek döntő részét – nem meglepő módon – lekötetlenül tartották a folyószámláikon.

 

Magyar Államkincstár önkormányzat számlavezetés
Kapcsolódó cikkek