BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödött az ukrán gazdaság

Az ukrán gazdaság 2,1 százalékkal erősödött éves összevetésben az idei harmadik negyedévben – jelentette be az ukrán első miniszterelnök-helyettes csütörtökön.

Sztepan Kubiv, ami egyben gazdaságfejlesztési és ipari miniszter is, azt mondta, hogy a kormány 1,8 százalékos idei gazdasági növekedéssel számol. Tavaly 2,3 százalékkal nőtt az ukrán gazdaság, 2016-ban először jegyeztek fel bővülést négy év után.

Az ukrán hazai össztermék (GDP) bővülése fokozatosan lassult idén eddig: az első negyedévben a gazdasági növekedés 2,5 százalék, a második negyedévben 2,3 százalék, a harmadik negyedévben pedig – az ukrán kormányzati illetékes csütörtöki közlése szerint – 2,1 százalék volt.

Az ukrán parlament felsőháza november közepén hagyta jóvá első olvasatban a kormány jövő évi költségvetési tervét, amely egyebek között 3 százalékos GDP-növekedéssel számol.

Sztepan Kubiv csütörtökön elmondta még azt is, hogy az idei első kilenc hónapban az ukrán export 18,9 százalékkal nőtt, az import pedig 17,7 százalékkal bővült.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.