Magyar gazdaság

Csányi Sándor: a Vojvodjanska banka az OTP Csoport értékes tagja lett

Az OTP Bank szerbiai leánybankja, az OTP banka Srbija bejelentette, hogy a Vojvodjanska banka akvizíciója befejeződött – közölte hétfőn az OTP Csoport. Az összeolvadással az eszközök volumenét tekintve a szerb piac hetedik legnagyobb bankja jön létre, 6 százalékot meghaladó piaci részesedéssel. Csányi Sándor szerint a Vojvodjanska banka megvásárlása jelentős előrelépés stratégiai céljaik elérésében.

A magyar OTP Bank, az OTP banka Srbija és a Vojvodjanska banka képviselői hétfői, Újvidéken tartott sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy az OTP banka Srbija mint vevő és a National Bank of Greece (NBG) mint eladó lezárta a pénzügyi tranzakciót, amelynek eredményeképpen

az NBG Vojvodjanska bankában és a NBG Leasingben fennálló 100 százalékos részesedése az OTP banka Srbija tulajdonába került.

A tervek szerint az integráció 2019 tavaszára zárul le.

https://www.vg.hu/penzugy/szerb-bankot-vett-az-otp-698375/

A Vojvodjanska banka közel 150 éve működik sikeresen Szerbiában, és az ország egyik legismertebb helyi bankja

– jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, aki üdvözölte a Vojvodjanska bankát, mint az OTP Csoport új tagját.

Az OTP Banka Srbija december elsején zárta le a Vojvodjanska banka megvásárlását.
MTI Fotó: Rosta Tibor

„2017. december 1-jével ez a nagy múlttal rendelkező, tőkeerős bank – amely az ország tíz legnagyobb bankjának egyike – az OTP Csoport igen értékes tagja lett. Az ügylet és az összeolvadás tanúbizonyságul szolgál a szerb bankpiac iránti hosszú távú és komoly elkötelezettségünkre, ahol további növekedést tervezünk, ezáltal megszilárdítva jelenlétünket a közép- és kelet-európai térség legnagyobb független bankcsoportjaként.

A bankcsoport legújabb tulajdonszerzése is azt bizonyítja, hogy az OTP Bank szilárd alapokon áll, tőkeerős, kimagasló likviditással rendelkezik,

és a vezetősége elkötelezett a regionális jelenlét megerősítése iránt” – idézi Csányi Sándort az OTP Bank közleménye. Az elnök-vezérigazgató szerint a Vojvodjanska banka megvásárlása jelentős előrelépés az OTP Csoport stratégiai céljainak elérésében.

Szerbiában jók az OTP kilátásai

„Akvizíciós stratégiánk elsődlegesen azon piacokra koncentrál, ahol jók a növekedési kilátások, lehetőség nyílik az optimális piacméret elérésére és a költségszinergiák kiaknázására. Ez a megállapodás fontos mérföldkő az OTP banka Srbija fejlődésében. Azon dolgozunk, hogy az összeolvadás – amely várhatóan 2019 tavaszán zárul le – mindkét bank ügyfelei és munkatársai számára pozitív hatással járjon. Ez nemcsak a fiókokhoz való jobb hozzáférést, hanem a szolgáltatás minőségének további javítását is jelenti” – mondta Csányi Sándor a tranzakció pénzügyi zárásával kapcsolatban.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója
Forrás: MTI / Rosta Tibor

Predrag Mihajlović, az OTP banka Srbija eddigi vezérigazgatója vette át a Vojvodjanska banka Igazgatótanácsának elnöki posztját. Jelentős tapasztalata fontos segítség lesz a két bank integrációjának sikeres végrehajtásában.

„Megtiszteltetés számomra, hogy az összeolvadás során én állhatok a Vojvodjanska banka élén. Az elkövetkező néhány hónapban figyelmünk középpontjában – az ügyfelekkel való együttműködéssel egyidejűleg – a szolgáltatások minőségének legmagasabb szinten tartása, valamint az integrációs folyamat sikeres megvalósítása áll majd. Céljaink elérésében a legfontosabb szerep az embereké, és mind a Vojvodjanska banka, mind az OTP banka munkatársai magasan képzett szakemberek” – közölte Mihajlović, és kijelentette, hogy az integrált bank a műveletek digitalizálására koncentrál majd, hogy teljes mértékben kielégítse korunk ügyfeleinek szükségleteit és elvárásait.

Az OTP banka és a Vojvodjanska banka összeolvadását követően az integrált bank Szerbia harmadik legnagyobb bankja lesz az ATM-hálózat méretét és a fiókok számát tekintve.

A tranzakció zárással összefüggésben a Vojvodjanska banka ügyfeleinek jelenleg nincs teendője – közölte az OTP Csoport.

Vojvodjanska banka Szerbia OTP Csoport OTP Bank akvizíció
Kapcsolódó cikkek