Magyar gazdaság

Elfoglalják helyüket a vállalatoknál a szoftverrobotok

Egyre több szakmában törnek utat maguknak a szoftverrobotok; egy friss kutatás szerint a pénzintézeti szektor szereplőinek több mint 60 százaléka tervezi ilyen megoldások teljes körű használatát bizonyos feladatoknál.

Legalább 10 százalékos megtakarítást várnak a pénzintézeti szektorban a szoftverrobotoktól, amelyek a munkaerővel kapcsolatos kockázatokat is képesek lesznek lényegesen csökkenteni – derült ki a Horváth & Partners német nyelvterületen végzett 2017-es felméréséből. Eszerint a számítógép előtt ülő, rutintevékenységeket végző emberek helyett dolgozó robotic process automation (RPA) szoftverek egyre jobban terjednek a gyakorlatban is.

Főként a monotonabb ismétlődő jellegű munkákat szokták robotokra bízni
Forrás: Shutterstock

A Menedzsment és Controlling Portálon ismertetett felmérés szerint a résztvevők 65 százaléka szerint „nagy”, illetve „nagyon nagy” jelentőségre tesznek szert a robotmegoldások a jövőben. Az RPA-t 40 százalékuk teszteli már laboratóriumi körülmények között, 70 százalékuk pedig tervez efféle pilot programot, vagy már használnak is ilyen technológiát a szervezetükben. A válaszadók több mint 60 százaléka úgy véli, az RPA teljes körű használatát bizonyos funkcióknál. Meglepő adat az is, hogy a pénzintézetek mindössze 27 százalékánál nem foglalkoznak egyáltalán az RPA-val.

A nehézségekkel kapcsolatos kérdésekre a felmérésben részt vevők 70 százaléka úgy válaszolt, hogy a bevezetésnél a legnagyobb problémát az okozza, hogy a folyamatok nincsenek kellően standardizálva. A válaszadók fele gondolta azt, hogy a hiányzó know-how és a munkatársak ellenállása is nehezíti majd a bevezetést, s több mint 90 százalékuk arra számít, hogy a bevezetés nyomán a folyamatok felgyorsulnak és a minőségük is javul.

 

A megfogalmazott félelmek azért is érdekesek, mert elvileg az RPA nem módosítja a meglévő informatikai architektúrát, így lehetővé teszi a gyors és hatékony végrehajtást további kiadások nélkül. A felügyeleti és szabályozási eljárások és a jelentések szintén változatlanok maradnak. Számos olyan vállalat számára, amelyek korszerű rendszereket használnak, az RPA hatékony megoldást kínálhat a rutintevékenységek elvégeztetésére. A rendszer fokozatosan is alkalmazható és telepíthető az egyes felhasználók számítógépeire, lehetővé téve a konkrét alkalmazottaknak a folyamatok futtatását a hatékonyság növelése érdekében. Természetesen nem minden folyamat alkalmas a robotizálásra – de a legtöbb adminisztratív, illetve számos döntéshozatali folyamatnál kiváló eszköze lehet a hatékonyság növelésének.

A Gartner kutató- és tanácsadó cég már 2016-ban jelezte, hogy idén az RPA-eszközök iránti kereslet gyorsan növekszik; negyedévenként mintegy 30 százalékkal. Mint jelezték, azokon a helyeken, ahol alkalmazzák, a szoftverrobot lényegében ugyanazt a munkafolyamatot hajtja végre, mint az ember – csak lényegesen gyorsabban és magasabb minőségben, kevesebb hibával. A McKinsey Global Institute 2017-es kiadványa szerint az RPA terjedése még nem jelenti, hogy kevesebb dolgozóra lesz szükség, noha tény, hogy nagyjából a szakmák mintegy 5 százalékára mondják azt a szakértők, hogy az teljesen automatizálható. Az RPA terjedése a kutatócég szerint inkább arra ad reményt, hogy a jövőben az emberek és az automatika egymást kiegészítve, egymás mellett dolgozhatnak. A várakozások szerint a robotizációval érintett munkakörök nagy része átalakul, s a folyamatokba beépül az új technológia.

RPA pénzügyi szektor robotok automatizáció
Kapcsolódó cikkek