Magyar gazdaság

Tömérdek pénzt szán az állam fogyatékosságügyi programokra

A következő három évben 103 milliárd forint jut a fogyatékosságügyi fejlesztésekre, ez a szociális területre jutó összeg negyede. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdai közleménye szerint az uniós forrás a sérült emberek életminőségének folyamatos javulását és társadalmi integrációját szolgálja majd.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében a szociális területet érintő jövő évi változásokat, programokat ismertette. Mint írták, a kormány fontosnak tartja, hogy a fogyatékos emberek számára elérhetőek legyenek az önálló életvitelükhöz szükséges szolgáltatások, és ehhez minden segítséget megadnak.

Közölték, jövőre több pénzt kapnak kézhez azok, akik állandó és tartós gondozásra szoruló súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg 18 év alatti ember gondozását, ápolását végzik. Az ápolási díj alapösszege január 1-jétől öt százalékkal emelkedik, valamint a tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára új támogatási forma lesz elérhető.

Ez utóbbi kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, illetve tudnak jelen lenni, és ami miatt alacsonyabb összegű nyugdíjra jogosultak.

A közleményben az Emmi az elmúlt évek egyik legfontosabb előrelépésének nevezték a kiváltási programot, melynek lényege, hogy a nagy létszámú intézményekből családiasabb közösségekbe költöztetik a gondozottakat. Emlékeztettek, 2016 elejéig 600 ember hagyhatta el a nagy szociális intézményeket, a nemrég indult második körben, 22 milliárd forintból további 2500 fogyatékos ember előtt nyílik meg a teljesebb élet lehetősége 2019 elejéig, majd 2023 végéig további 7500 ember költözhet ki 55 milliárd forintból.

Cél az is, hogy a fogyatékos emberek is megmutathassák, értékteremtő munkára képesek, ennek érdekében a kormány felkarolja, támogatja és ösztönzi azokat a kezdeményezéseket, amelyek társadalmi integrációjukat szolgálják. A pályázati rendszernek köszönhetően csaknem 200 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik támogatott foglalkoztatásban, valamint a nyílt munkaerőpiacon – írták.

támogatás Emmi sérültek
Kapcsolódó cikkek