Magyar gazdaság

Újabb török befektetések Szerbiában

Újabb török befektetésekre lehet számítani Szerbiában, a tervek szerint az év végéig két új török tulajdonú gyár kezdi meg a működését az ország déli részén. Zitoradjában autóalkatrészeket, Lebanéban pedig fonalat gyártanak majd.

A Politika című belgrádi napilap csütörtöki beszámolója szerint Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök szerdán újabb török befektetési lehetőségekről tárgyalt a szerb fővárosban.

Mevlüt Cavusoglu kiemelte, Ankara támogatja azokat a török vállalkozókat, akik a Nyugat-Balkánon szeretnének befektetni, illetve a török kormány kész arra is, hogy részt vállaljon a térségbeli nagyobb projektekben, például a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya megépítésében.

A török külügyminiszter boszniai kollégájával, Igor Crnadakkal közösen látogatott Belgrádba, ahol Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel országaik diplomáciai kapcsolatainak erősítéséről is tárgyalt. Törökországot és Bosznia-Hercegovinát történelmi és vallási kapcsolat fűzi össze, Ankara számos alkalommal támogatta már a szarajevói kezdeményezéseket.

Recep Tayyip Erdogan török elnök októberi belgrádi látogatásakor tárgyalt Vucic elnökkel gazdaságot és az infrastruktúrát érintő török befektetésekről.

Aleksandar Vucic Szerbia Törökország Mevlüt Cavusoglu
Kapcsolódó cikkek