Magyar gazdaság

A taxisok körében továbbra is rengeteg a jogsértés

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly több mint száz alkalommal tárt fel viteldíjjal kapcsolatos visszaélést az ellenőrzések során.

Folyamatosan végzi a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt., és változatlanul jelentős számú jogsértést tapasztal – közölte a Világgazdasággal a BKK, amelynél kilenc ellenőr végzi e feladatokat, együttműködve a hatóságokkal. (Az nem derül ki a BKK válaszából, hogy ez elegendő létszám-e vagy sem, korábban a taxis-érdekképviseletek is arra panaszkodtak, hogy a kevés ellenőr miatt harapódzhatnak el a szabálysértések.)

Forrás: MTI

A „trükközések köre” az elmúlt évek során szinte semmit sem változott: az árdrágítás, az órapörgetés még mindig előfordul, és továbbra is vannak olyanok, akik úgy taxiznak, hogy hiányzik az ehhez szükséges jogosultságuk, esetenként a felszerelés sem felel meg az előírásoknak (például nincs POS-terminál vagy utastájékoztató az autóban), sőt olyan vállalkozó is akadt, aki megtagadta az ellenőrzést.

A BKK tavaly több mint száz alkalommal tárt fel viteldíjjal kapcsolatos visszaélést az ellenőrzések során, emellett több mint százötven, a BKK által feldolgozott panaszbejelentés érkezett a taxis által kért túlzott viteldíjra. A jogosultság körében mintegy hetven alkalommal tártak fel hiányosságot. Ezek csaknem felében a BKK ellenőreinek közreműködésével vették le a gépjármű rendszámát a taxiszolgáltatási jogosultság körében feltárt súlyos jogsértés miatt.

A BKK ellenőrzéseket végez, intézkedési joga nincs, viszont intézkedési indítványokat tesz a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságoknak – hangsúlyozta a társaság. Súlyos jogsértésnek számít – amelynek elkövetése miatt a hatóság leveteti a rendszámot, és bevonja a forgalmi engedélyt –, ha valaki a megfelelő engedélyek nélkül végez személytaxi-szolgáltatást, míg például rendőrségi feljelentéssel járó szabálysértés/bűncselekmény a taxióra befolyásolásával elkövetett csalás, az utasok megkárosítása.

A szabálysértések visszaszorítása érdekében (a meglévő jogszabályok alapján) szankcionálni kell az elkövetőket, és el kell tiltani a piactól azokat, akik nem oda valók – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

Sok a leintés

Kissé növekedett a taxik száma: a korábbi években nyilvántartott 5000 taxihoz képest 2017-ben 5500 körül volt a taxik száma Budapesten. A BKK úgy látja, hogy a kiszámítható és egységes viteldíj eredményeként az utasok szívesen veszik igénybe a taxiszolgáltatást. Ám a taxisok inkább azokat az utasokat részesítik előnyben, akik előzetes rendelés nélkül, az utcán ülnek be az autóba; ilyen esetekben azonban nem jelentkeznek be a taxitársaságok diszpécseralkalmazásába. Emiatt a társaságok kevéssé tudnak eleget tenni a rendeléseknek, így az utasok azt érzékelhetik, hogy rendeléssel nehézkes taxihoz jutni.

 

szabálysértés Metál Zoltán BKK taxi
Kapcsolódó cikkek