Magyar gazdaság

Egyre többen kerülnek át a versenyszférába a közgazdász szerint

Az elmúlt években átalakult az elsődleges és másodlagos foglalkoztatási piac, mondta el Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában. A szakértő beszélt a banki hitelezés utóbbi időben tapasztalható élénküléséről is.

Boros Imre az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, a kormány foglalkoztatásjavító intézkedéseinek köszönhetően megindult ugyan a csökkenése, de először csak közfoglalkoztatottként tudták az érintetteket alkalmazni,

majd ahogy beindult a gazdaság, a piac felszívta ezeket az embereket, így átkerültek a versenyszférába. Mára pedig egyes területeken a munkaerőhiány jelei mutatkoznak

- tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a hitelezés is megugrott, ami annak köszönhető, hogy kezd oldódni a félelem az emberekben a hitelekkel kapcsolatban. Azt mondta, ez azért pozitív, mert a gazdaság intenzív fejlődéséhez a vállalati szektorban szükséges a hitelezés.

foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer fő volt a tavalyi utolsó negyedévben, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, január végén közölt adataiból.

 

állami szférában foglalkoztatottak Boros Imre foglalkoztatás közfoglalkoztatottak versenyszféra hitelfelvétel
Kapcsolódó cikkek