Magyar gazdaság

Jászai Gellért: a tőzsdére lépő cégek az Opus zászlóshajói lesznek

Jelentős, mintegy 60-75 milliárd forintra tehető tőkeemelést hajt végre az Opus Global Nyrt. – nyilatkozta az InfoRádiónak Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója.

Ez egy nagyon jelentős tranzakciósorozat lesz, amelynek résztvevői a Mészáros-csoport privát részének zászlóshajói lesznek. Azok a termelő- és ipari vállalatok, amelyek egyébként elég jól reprezentálják a magyar gazdaság húzóágazatait is – nyilatkozta az InfoRádiónak Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója.

Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója
Fotó: Éberling András

Hozzátette, „a Mészáros-csoport privát részét jelentő cégek jelenleg a Mészáros és Mészáros Kft. és az R-Kord Kft. alatt találhatók. Ezen társaságok a fő, vagyis az építőipari tevékenységükkel kerülnek be az Opus Globalba. Ezt megelőzi a Mészáros-csoport egyfajta átszervezése: a ma még a fent említett két cég alatt lévő érdekeltségek egy holdingba fognak szerveződni, és ez a holding fogja tőkeként beemelni az Opus Globalba ezeket a részesedéseket”.

Jászai Gellért végül kifejtette, a tőkeemelés értékéről egyelőre becsléseik vannak. „Mivel a tőkeemelés apporttal történik, ezért először egy nagyon alapos nemzetközi szakértői értékelés készül, utána pedig könyvvizsgáló auditálja a számokat. A körülbelüli becslés 60-70 milliárd forint közötti összeg” – tette hozzá.

Jászai Gellért tőzsde Opus
Kapcsolódó cikkek