Magyar gazdaság

Egy évük van hátra a briteknek az EU-ban

Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság erős és egységes ország marad a brit EU-tagság éppen egy év múlva esedékes megszűnése után is. May egyik munkáspárti elődje, Tony Blair volt kormányfő szerint ugyanakkor „még mindig nincs késő” a kilépési folyamat visszafordításához.

Az Egyesült Királyság a jelenlegi helyzet alapján 2019. március 29-én, brit idő szerint 23 órakor – közép-európai idő szerint aznap éjfélkor – 46 évi tagság után kilép az Európai Unióból.

Theresa May csütörtökön, egy évvel a brit kilépés előtt országjáró körútra indult, érintve egyetlen nap alatt az Egyesült Királyság mind a négy részét, Angliát, Skóciát, Walest és Észak-Írországot.

A brit miniszterelnök a Brexit-folyamat utolsó évének kezdete alkalmából a BBC-nek adott nyilatkozatában kijelentette: meggyőződése, hogy Londonnak sikerül az EU-val olyan egyezményt kötnie, amely vámmentes kereskedelmi forgalmat tesz lehetővé, és így a brit gazdaság megőrizheti uniós piacait.

Theresa May brit miniszterelnök országos körútján éppen Skóciában kávézik
Forrás: Russell Cheyne/POOL/AFP

Theresa May szerint ugyanakkor Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után

meg tudja majd nyitni saját piacait az egész világ előtt, így a Brexit lehetőségeket teremt számunkra.

May ígéretet tett arra, hogy megvédi az Egyesült Királyság integritását. Szerinte ez azt jelenti, hogy az ország saját egységes belső piacán belül nem jelenhetnek meg határok.

A brit kormányfő ezzel arra az EU-javaslatra utalt, amely – ha egyéb megállapodás nem születik – „közös szabályozási térség” kialakítását célozza az ír sziget egészén, annak érdekében, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között a Brexit után is biztosítani lehessen a határellenőrzés nélküli forgalmat.

Londoni értelmezés szerint ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy Észak-Írországra érvényben maradna az EU egységes belső piacának szabályrendszere, jóllehet a brit kormány az EU-tagság megszűnésével egy időben ki akar lépni az unió egységes piacáról és vámuniójából is.

May többször hangoztatott érvelése szerint ugyanis ha e javaslatot ebben a formájában érvénybe léptetnék, az az Egyesült Királyság saját belső piacát ásná alá, és veszélybe sodorná az ország alkotmányos egységét, mivel az Ír-tengerre – vagyis Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi országrésze közé – helyezné át a vámhatárt.

„Nincs olyan brit miniszterelnök, aki ilyesmibe valaha is beleegyezne” – fogalmazott korábban parlamenti állásfoglalásában Theresa May.

Tony Blair korábbi brit miniszterelnök
Forrás: AFP

Tony Blair korábbi miniszterelnök ugyanakkor a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: még mindig nincs késő a Brexit-folyamat leállításához. Blair megerősítette azt a többször hangoztatott nézetét, hogy amint véglegessé válik a kilépés feltételrendszere, azt népszavazásra kellene bocsátani, különösen akkor, ha a brit parlament e feltételrendszert elveti.

Blair jelenleg nagyobb esélyt lát a Brexit-folyamat leállíthatóságára, mint akár néhány hónappal ezelőtt.

Theresa May Brexit EU Egyesült Királyság Tony Blair
Kapcsolódó cikkek