Magyar gazdaság

Világszerte ismertté tennék a Kárpát-medencében elért eredményeket

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencében elért agrárkutatási és innovációs eredményeket az MNKH a külpiaci kapcsolatai révén világszerte ismertté tegye.

Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a szerződés aláírását megelőzően elmondta:

a kereskedőház azt szeretné elérni, hogy világszerte megmutassa a Kárpát-medencében működő vállalkozások gazdasági teljesítményét, fejlesztéseit, termékeit, a megállapodás is ezt erősíti.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kiemelte: a megállapodás eredményeként az MNKH segíti majd az agrárkutatási központ által kifejlesztett agráripari és élelmiszergazdasági termékek külpiacra juttatását, a fejlesztések megismertetését a nagyvilágban.

A szerződést a Budapesten megrendezett kétnapos Kárpát Expón írták alá.

Fotó: Kallus György

Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója emellett hat, a hazai és a határon túli, fiatal magyar vállalkozókat tömörítő szakmai szervezettel is együttműködési megállapodást kötött a Kárpát Expo keretében, hogy még hatékonyabban támogassák a Kárpát-medencei fiatal magyar vállalkozókat a sikeres külpiacra lépésben. Oláh Zsanett elmondta:

az MNKH a Kárpát-medencében 22 irodát működtet, ezek kiemelt feladata, hogy feltérképezzék azokat a határon túli magyar vállalkozásokat, amelyek a magyarországi cégek partnereivé válhatnak.

A vezérigazgató kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Kereskedőház első irodájának megnyitása óta az MNKH közreműködésével mintegy 5,7 milliárd forint összegű üzletet kötöttek a Kárpát-medencében működő vállalkozások.

A kétnapos Kárpát Expón Magyarországról és a Kárpát-medence magyarlakta területeiről 400 kiállító és több mint 1500 érdeklődő szakember vett részt.

Oláh Zsanett a távirati irodának elmondta: a Kárpát Expóra azért különösen büszke az MNKH, mert ez az egyetlen olyan kiállítás és szakmai rendezvény, amely igyekszik összefogni a teljes Kárpát-medence gazdasági tevékenységét, a térség vállalkozásainak fejlesztéseit. Rámutatott: a kétnapos kiállítás és szakmai tanácskozás arra ösztönzi a résztvevőket, hogy még hatékonyabban működjenek együtt, ebben jelentős közvetítői szerepet játszik a Magyar Nemzeti Kereskedőház.

Kárpát Expó együttműködés külkereskedelem MNKH
Kapcsolódó cikkek