Ázsiából érkeznek fontos adatok a héten
Holnap látnak napvilágot a kínai gazdaság alakulásáról szóló első negyedéves adatok. „A korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal is Kínából láthatunk először GDP-adatot, a 2018 első negyedévi dinamika éves összevetésben 6,8 százalékos, negyedéves dinamikában 1,5 százalékos lehetett a Reuters konszenzusa szerint” – mondja Dunai Gábor, az OTP Bank makrogazdasági elemzője. Ezzel két éve gyakorlatilag változatlan lenne az éves dinamika, s bár a negyedévek között az utóbbi két esztendőben az első negyedévben viszonylag erős lassulás volt, ez idén mérsékeltebb lehet, köszönhetően a sokkal kedvezőbb exportteljesítménynek. Emiatt a 6,8 százalékos év/év konszenzushoz kapcsolódó kockázatok talán inkább felfelé mutatnak – mondta a szakember.
Szektorszinten az infrastrukturális beruházások és az ipari termelés növekedési ütemének lassulása egy ideje megállni látszik, a kiskereskedelmi forgalom növekedése azonban tovább lassul, 2018-ban már 10 százalék alatti év/év adatokkal szembesült a piac – dacára a történelmi csúcs közelébe javuló fogyasztói bizalomnak. Az ingatlanok áremelkedési üteme mérséklődött 2016 vége óta, a javuló külkereskedelmi teljesítmény pedig a devizaárfolyamban is tetten érhető. A jüan 2016 decembere óta a korábbi mélypont közelébe erősödött vissza a dollárral szemben. Ugyanakkor a hitelkihelyezés üteme, ha minimálisan is, de tovább gyorsult az elmúlt negyedévekben.
Összességében a beérkező adat összhangban lehet a képpel, amely szerint kis lassulás igen, ám összeomlás nehezen képzelhető el idén Kínában
– fűzte hozzá Dunai Gábor.
Pénteken teszik közzé a friss japán inflációs adatokat. A piac 1,3 százalékos áremelkedést vár, egy hónapja 1,5 százalékos volt az infláció.
A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja


