BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilőtt a román kiskereskedelem

Az idei első két hónapban 8,3 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.

A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 8,7 százalék volt. A növekedés főként a nem élelmiszerek értékesítésének köszönhető, amely 11,1 százalékkal bővült a vizsgált időszakban. Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladásának volumene 8,2 százalékkal nőtt, az üzemanyag-eladás 3,7 százalékkal bővült.

Forrás: AFP

Februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5 százalékkal nőtt az előző év második hónapjához képest, ugyanakkor januárhoz mérten 3,3 százalékos visszaesést jegyeztek.

A kiskereskedelmi forgalom volumene Romániában 2016 óta nő látványosan azt követően, hogy a kormány jelentős adócsökkentést, bér- és nyugdíjemelést hajtott végre.

2016-ban a kiskereskedelmi forgalom volumene 13,5 százalékkal bővült, tavaly ugyan lassult a növekedés, de még mindig két számjegyű volt, elérte a 10,7 százalékot. A gazdasági elemzők a fogyasztás további lassulására számítanak idén. A belföldi fogyasztás volt az elmúlt két évben a román gazdasági növekedés fő hajtóereje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.