BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változatlan a kínai álláskeresők helyzete

A kínai nagyvárosokban stagnált a munkanélküliség az első negyedévben az ázsiai ország statisztikai hivatalának kimutatása szerint.

Jellemző, hogy az idei negyedév mindhárom hónapjában alacsonyabb volt a munkanélküliség, mint egy évvel korábban. Idén januárban a ráta 5 százalék (egy éve 5,2 százalék), februárban 5 százalék (5,4 százalék), márciusban pedig 5,1 százalék (5,2 százalék) volt.

A 31 legnagyobb kínai városban a munkanélküliség idén januárban 4,9 százalék, februárban 4,8 százalék, márciusban pedig 4,9 százalék volt. A tavalyi év első három hónapjában mindvégig 5 százalék volt a ráta.

A kínai statisztikai hivatal jelentésében rámutatott arra, hogy nem egyértelműek a kilátások a munkanélküliség további alakulásáról a külföldi gazdasági bizonytalanságok, valamint a kereskedelemkorlátozó intézkedések felerősödése miatt.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.