Középkorú az átlagos magyar adós
Európa egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatcsoportja, az EOS Csoport több százezer, 2017-ben Magyarországon kezelt fedezetlen ügyet vizsgált meg kutatásában.
Az eredmények alapján az adósok közel fele (49 százalék) a középkorú lakosságból kerül ki – 40-59 év -, 32 százalék a 20-39 évesekhez, 19 százalék pedig a 60 év feletti korosztályhoz tartozik.
A két évvel ezelőtti évhez képest az arányok keveset változtak: a középkorú adósok száma 2 százalékpontot emelkedett, míg a 60 év felettieké ugyanennyivel csökkent. A 20-39 év közöttiek aránya változatlan.

Az adósra jutó átlagos befizetéseket tekintve a legnagyobb törlesztőösszeg a banki tartozásoknál jelenik meg,
itt 24 200 forint egy átlagos befizetés mértéke, míg a telekommunikációs tartozások esetében 15 422 forint, a közüzemi tartozások esetében pedig 13 700 forint.
A legnagyobb átlagos törlesztések a 20 és 39 éves korosztálytól érkeznek, akik mintegy 2000 forinttal fizetnek be nagyobb összeget az átlagnál. A 60 év felettiek nagyságrendileg ugyanennyivel alacsonyabb összegeket fizetnek be, míg a 40-59 éves korosztály törlesztései többnyire megfelelnek az átlagnak.
A kutatás kitér a korai kapcsolatfelvétel és a részletfizetési megállapodások következtében megtakarított jogi költségekre is.
Elsődleges célunk, hogy még a korai szakaszban sikerüljön mindkét fél számára elfogadható egyességet kötnünk az adósokkal, mivel amennyiben egy ügy nem kerül jogi szakaszba, úgy nem merülnek fel vele kapcsolatban jogi többletköltségek sem. 2017-ben az egy ügyre jutó átlagos várható jogi költség mintegy 50 000 forintot tett ki
– mondta el a kutatás kapcsán Nagy Ferenc, az EOS Faktor Zrt. Pénzügyi és kontrolling igazgatóságának vezetője.


