Teljesíthetetlen dolgokat kér Washington
Kézzelfogható eredmény nélkül fejezte be kétnapos pekingi tárgyalásait a Steven Mnuchin pénzügyminiszter, Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója és Wilbur Ross kereskedelmi miniszter vezette delegáció. Mindössze abban állapodtak meg, hogy folytatják a párbeszédet a kereskedelmi háború elkerülése érdekében, az újabb forduló helyét és időpontját azonban nem közölték.

Forrás: AFP
A delegáció nyolc témakörben fogalmazta meg Washington elvárásait a kínai elnök gazdasági főtanácsadója, Liu Ho vezette küldöttséggel folytatott megbeszéléseken. A követelések széles témakört érintenek a külkereskedelmi mérleg kiegyenlítésétől a vámkorlátozásokon keresztül az intézkedések végrehajtásáig – értesült a Bloomberg.
Az Egyesült Államok elvárja a többi közt, hogy 2020-ra a kétoldalú külkereskedelem hiánya legalább 200 milliárd dollárral csökkenjen a 2018-as szintről – ez a duplája annak, amit Donald Trump elnök korábban követelt.
(Az amerikai hiány 375 milliárd dollár volt 2017-ben.) Ezt egyebek mellett azzal érnék el, hogy Peking elkötelezi magát: 100-100 milliárd dollárral megnöveli az amerikai importot a 2018. június 1-jével kezdődő két évben, és a többletnek az első 12 hónapban legalább 75, a másodikban 50 százalékát árucikkek teszik ki.
Azt hiszem, az Egyesült Államok lehetetlent kér – mondta ezzel kapcsolatban a Reutersnek Tommy Xie, a szingapúri OCBC Bank közgazdásza.
Meglehetősen valóságtól elrugaszkodott 2020-ig 200 milliárd dollárral csökkenteni a hiányt, de az is elképzelhető, hogy a tárgyalási stratégia része, hogy ilyen magasról kezdenek
– vélekedett. Washington ragaszkodik a kölcsönösséghez a vámtarifákat illetően is, amelyek között például az autóiparban tízszeres a különbség: a kínaiak 25, az amerikaiak 2,5 százalékos vámokkal terhelik a behozatalt. Egyes sajtóforrások szerint Mnuchin azt kérte, hogy a kínaiak az amerikai szintre csökkentsék a tarifákat.
A követelések között az is szerepel, hogy Kína azonnali hatállyal megszünteti a kormányzati támogatást és azokat a szubvenciókat, amelyek elősegítik a túltermelést, visszavonja a technológiai transzfert kikényszerítő rendelkezéseket, valamint az állam által szponzorált kiberkémkedést és -lopást, megerősíti a szellemi tulajdon védelmét.
A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja


