BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wáberer György tőzsdére viszi a cégét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Tőzsdére mehet Wáberer György logisztikai parkja, amely elsősorban osztalék-sztori lehet, ráadásul ezt az összeget euróban vehetik ki. A cégnek tavaly az az alaptevékenységből 1,2 milliárd forint nyereség származott.

Már júniusban tőzsdére mehet Wáberer György logisztikai parkja, a BILK. A vállalat a tőzsdére lépést követően szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) működne, vagyis eredményének nagy részét osztalékként fizeti ki, ráadásul euróban – írta a Portfolio.hu.

A lap a tulajdonossal és a vezérigazgatóval közölt egy közös interjút, amiből kiderült, miért döntöttek a tőzsde mellett.

Két évvel ezelőtt kiszálltam a Waberer’s International vállalatból. Akkor úgy döntöttem, hogy a továbbiakban az ingatlanszektorra fogok koncentrálni. Ebben a szegmensben az egyik érdekeltségem a BILK Logisztikai Zrt., (BILK) amit 15 évvel ezelőtt zöldmezős beruházásként kezdtem el fejleszteni és ma az egyik legnagyobb logisztikai park Magyarországon. Elérkezett az ideje annak, hogy a BILK kisebbségi tulajdonrészének a tőzsdei bevezetésével forrásokat szabadítsak fel további ingatlanok fejlesztésére

– nyilatkozta Wáberer György, a társaság tulajdonosa.

Wáberer György, a BILK Logisztikai Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Móricz-Sabján Simon

Wáberer Líviával vezérigazgató arról beszélt, miért is lehet érdekes a befektetőknek a lehetőség:

A BILK a legfontosabb nemzetközi árufuvarozási folyosók kereszteződésében fekszik, amiről azt gondoljuk, hogy potenciálisan a legjobb lokációt jelenti az ügyfeleinknek. Ingatlanjaira egy neves nemzetközi szakértő céggel készíttettünk értékbecslést, ők az aktuális ingatlanpiaci helyzetet tükröző értékelést adtak a vállalat ingatlanvagyonára, tőkeszerkezete optimális, a hitel nagysága a törvényi maximum alatt van jóval.

A vezérigazgató azt mondta, azért döntöttek az eurós részvénykibocsátás mellett, mert a bevételeik és kiadásaik is jórészt euró alapúak, akárcsak a könyvelésük. És ezért osztalékot is euróban fizetnék. Szerinte arról még korai lenne beszélni, hogy milyen osztalékra számíthatnak a befektetők. Viszont jó viszonyítási alap, hogy tavaly az alaptevékenységből 1,2 milliárd forint nyereség származott, és a vonatkozó szabályok szerint a vállalat profitjának legalább 90 százalékát ki kell fizetnie a társaságnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.