BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb sebességre kapcsol a gazdaság

A következő években is din­a­mikus gazdasági bővülésre számít Pozsony, a hiány eltűnik, az államadósság tovább csökken.

Felpörög Szlovákia gazdasága, a tavalyi 3,4 százalékos GDP-növekedést követően idén legalább 4, jövőre pedig minimum 4,5 százalékos gazdasági növekedést vár a szlovák pénzügyminisztérium és a Szlovák Nemzeti Bank. A pénzügyminisztérium háttérintézményeként működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) legfrissebb előrejelzésében 2018-ra 4,1, jövőre pedig már 4,5 százalékos gazdasági növekedést jósol. A növekedés elsősorban a lakossági fogyasztás bővülésével és a szaporodó beruházásokkal magyarázható.

A pozsonyi Volkswagen új modelljének és a nyitrai Jaguar Land Rover ősztől beinduló gyártásának köszönhetően a következő időszakban a kivitel is megugrik

– nyilatkozta Tomás Rizman, az IFP elemzője.

Az év végére az országos átlagbér elérheti az ezer eurót
Fotó: AFP

Hasonló eredményekkel rukkolt elő a nemzeti bank is. „Idén 4, jövőre 4,8 százalékos bővüléssel számolunk” – nyilatkozta Ódor Lajos, a jegybank alelnöke, aki szerint a dinamika 2020-ban 4 százalékra fékeződik (az IFP szerint 3,9 százalékra). Ha a prognózis helytálló, akkor idén Szlovákia hazai összterméke átlépi a 90 milliárd eurós, 2020-ban pedig a 100 milliárd eurós határt (tavaly 85 milliárd euró volt).

A lendületes növekedés a foglalkoztatottságon is meglátszik. Csak idén több mint 40 ezer új munkahely jöhet létre az IFP elemzői szerint, ebből 30 ezer az iparban és a szolgáltatásokban. Jövőre és 2020-ban további 1-1 százalékkal emelkedhet a foglalkoztatottak száma.

Mivel hónapról hónapra kevesebb az állástalan (májusban történelmi mélypontra, 5,4 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya), a szakképzett munkaerőt a cégek az elkövetkező időszakban egyre nagyobb mértékben lesznek kénytelenek külföldről biztosítani

– magyarázta Ódor. A lendület hatására idén és jövőre is egyaránt 5,8 százalékos nominális bérnövekedést vetít előre a nemzeti bank, ilyen ütemre a 2008-as válság óta nem volt példa. Mivel az infláció a vizsgált időszakban éves szinten 2 százalék fölé kúszik, ezért a reálbér-növekedés 2018 és 2020 között bő 3 százalék lesz. Az év végére Szlovákiában az országos átlagbér várhatóan eléri az ezer eurót.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.