BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Különleges kortárs szobrok a kínálatban

Balaton, nyár, szerelem, napsütés, fények, színek, virágok, gyümölcsök, életöröm, sport és pozitív életérzés – ez a tematikája annak az aukciós kiállításnak, amely július 15-től látható a Vaszary-villában. Az árverésre augusztus 4-én este 7 órakor kerül sor a Vitorlás Étterem teraszán.

Az aukciós kiállításon a villában külön termekben mutatják be a klasszikus műveket és külön a kortárs anyagot. A klasszikus anyagban szerepelnek tájképek – Ligeti Antaltól például egy itáliai tájkép 1,2 millió forintért – és természetesen a Balatont és a tavon ringó vitorlásokat ábrázoló festmények, például Csáki-Maronyák Józseftől vagy Madarász Gyulától 100 ezer forint körüli kezdőárakon. A vízparti festmények között Mednyánszky László Folyópartja 800 ezer forintról indul. A csendéletek közt kiemelkedő Czóbel Béla gyümölcscsendélete 2,8 millió forintért, de van virágcsendélet is Perlrott Csaba Vilmostól és Pekáry Istvántól félmillió forint körüli kikiáltási árakon. Barabás Miklós finom női portréi egymillió forint körüli összegekről indulnak. Zsolnay vázákból és kaspókból is van választék, változatos dekorokkal és árkategóriákban, a gyár több korszakából. A legmagasabb áron, 1,7 millió forintért a rózsaszín mázas Zsolnay lótuszvirágokkal díszített kertiülőke-pár indul. Mind a klasszikus, mind a kortárs részben – a korábbi aukciók hagyományát követve – igen gazdag a szoborkínálat. A legdrágább tétel is egy szobor: a Boldi művésznéven alkotó Szmrecsányi Boldizsár Tánc című 86 centiméteres bronzszobra 8 millió forintos kikiáltási áron.

A Pintér Aukciósház immár nyolc éve árverez nyaranta Balatonfüreden, és az évek során bebizonyította, hogy nyaralóhelyen is van érdeklődés színvonalas műtárgyak iránt. Két évvel ezelőtt éppen Bolditól már eladtak egy szobrot 4 millió forintért. Szmrecsányi Boldizsár a klasszikus szobrászművészet egyik legautentikusabb kortárs megfogalmazója, Lechner Ödön építész ükunokája, márványból és bronzból készíti különös, Brancusit idéző alkotásait. Munkáival számos hazai és nemzetközi díjat érdemelt ki, köztéri szobrai Budapesten és a világ számos pontján megtalálhatók. Az örmény származású, de évtizedek óta Budapesten élő alkotó, Jengibarian Mamikon Párbeszéd című bronzszobrát 2,1 millió forintért kínálják. Ahogy minden évben, most is árvereznek kortárs üvegszobrokat, a fiatal és érzékeny üvegművész, a 2011-ben a MOME-n végzett Varga Dóra 2016-os Cold című szobra 900 ezer forint, a középgenerációhoz tartozó M. Tóth Margit Összetartozás című, rá jellemzően kedves üvegszobra pedig 240 ezer forint. A mai magyar szobrászat középnemzedékének meghatározó alakja Nagámi (Nagy Gábor Mihály), akinek minimalista szobrai mindig filozofikus hangulatot árasztanak, és egymástól karakterükben távol álló anyagokat használ. Az árverésen a Ködszurkáló című munkája szerepel, amely acél, vörös kő és többféle fa tökéletes harmóniájú, precízen megkomponált egysége, 800 ezer forintos kikiáltási áron kezd.

Bondor Csilla az időjárás viszontagságai által megdolgozott, elszürkült hulladékfákra fest. A Balatonhoz köthető művei, a csónakformára vágott és festett deszkák különösen népszerűek a műgyűjtők körében. Most 600 és 280 ezer forintért kínálnak tőle egy-egy ilyen csónakot. Nagy Kriszta Tereskova a Facebookról „lopott” fotók alapján festett képeinek egyikét 170 ezer forintos kezdőáron árverezik. Az aukció címlapképe Naomi Devil – a Bécsben és Budapesten élő és alkotó Ördög Noémi – festménye, a Sárga uszoda 450 ezer forintért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.