BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mintegy 1300 vasúti kocsit ad el Magyarország Egyiptomnak

Az egyiptomi állami vasutak Magyarországról akarnak beszerezni 1300 vasúti kocsit, a tárgyalások még zajlanak, de vélhetően egy-két hónapon belül sikerül aláírni a megállapodást.

Magyar és egy orosz cég gyártja majd le konzorciumi formában az Egyiptomba szállítandó szerelvényeket, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik – mondta a magyar-egyiptomi gazdasági vegyes bizottság csütörtöki üléséről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.

Magyar Levente szerint Magyarország számára történelmi jelentőségű ez a vasútfejlesztés, ugyanis ekkora nagyságrendű üzletet még nem bonyolítottak le a magyar járműgyártás történetében.

Abdel Fattáh esz-Szísz, Egyiptom elnöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
Fotó: Árpád Kurucz / Anadolu Agency

Az államtitkár bizakodóan nyilatkozott az egyeztetésről, mert mint mondta, az ülésen az egyiptomi kormány képviselői egyetértettek abban, hogy a magyar finanszírozási ajánlat a legkedvezőbb. A részletekről elmondta, hogy a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. és az orosz Transzmasholding Hungary Zrt. hozta létre a gyártásért felelős konzorciumot. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az Eximbank azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.

Az államtitkár szerint ez a megállapodás tölti majd meg tartalommal a Magyarország és Egyiptom közti kiváló politikai viszonyt.

Hozzátette, az ülésen tárgyaltak még arról is, hogy tudják Egyiptomban felhasználni a magyar technológiákat és tapasztalatokat a mezőgazdaság, azon belül az állattenyésztés és az intenzív növénytermesztés, illetve a vízgazdálkodás és szennyvízkezelés területén.

Az államtitkár beszámolt a két ország felsőoktatási együttműködéséről. Pozitívumként értékelte, hogy

csaknem ezer egyiptomi diák végzett magyarországi egyetemeken, és jelentős részük befolyásos pozícióban dolgozik az észak-afrikai országban.

Szólt arról is, hogy a magyar kormány meggyőződése, hogy Egyiptom társadalmi és gazdasági stabilitása nem csak magának az országnak, hanem a közel-keleti térségnek, Európának és azon belül Magyarországnak is legfontosabb érdeke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.