BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcson a hűtőszekrények értékesítése

A tavalyi hűtőcsereprogramot leszámítva 2008 óta nem volt akkora hűtő­gépvásárlási kedv az országban, mint idén – derül ki egy friss kutatásból.

Egy átlagos magyar háztartás kilenc és fél évente cseréli le hűtőszekrényét, amelyre idén átlagosan 68 ezer forint körüli összeget szánnak a GKI és az Euronics közös piaci jelentése szerint. A tavalyi állami csereprogram előtt az utolsó igazán kiugró cserehullám a gazdasági válság előtt söpört végig az országon. Az akkoriban vásárolt készülékek mostanra lassan élettartamuk végére érnek. Emellett a tetőző lakásboom is kedvezően hat a hűtőgéppiacra.

Az is a hűtővásárlásoknak kedvez, hogy csökkent a lakosság jövedelmi, megtakarítási helyzetében korábban tapasztalt nagymértékű ingadozás. A javuló jövedelmi helyzet és a pozitívabb lakossági hangulat eredményeként bátrabban költünk nagy értékű műszaki cikkekre is. A felmérés szerint a cserék oka legtöbbször nem is a modernizálásban keresendő, hanem a lecsökkent hűtési teljesítményben és az ebből fakadó meghibásodásokban, amit a nyári meleg és a párás levegő jobban a felszínre hoz.

Egyre fontosabb a vásárlóknak a környezettudatosság és a műszaki cikkek energiabesorolási szintje is, ötből négy vevőnek az ár után már a fogyasztási adat a második legfontosabb szempont a döntésben. Egy normál méretű, alulfagyasztós hűtőszekrény áramfogyasztását figyelembe véve az A+ és az A++ energiabesorolás közötti átlagos árkülönbség körülbelül hét év alatt térül meg.

A hűtővásárlási kedv egy egyhavi periódust vizsgálva a hónap első felében fokozatosan erősödik, végül a 10-i fizetést követő pár napban tetőzik. Egyre erőteljesebb az internetes rendelések szerepe, legalábbis az elmúlt évben 52 milliárd forintos műszakicikk-forgalmat bonyolító Euronics adatai szerint az idén január és július között értékesített hűtőgépek 10 százaléka már online rendelés formájában kelt el. Ennek ellenére a hűtők kapcsán továbbra is nagy hangsúly van a személyes benyomáson, a bolti nézelődésen, valamint a szakértő eladók tanácsain. Így bár hazánkban már

3 millió felett jár az internetről aktívan vásárlók száma, 32 százalékuk – ha teheti – inkább vásárol a kereskedés hagyományos boltjában, s a webáruházat csak a döntés előkészítésére használja.

A vásárlók jellemzően 70-80 ezer forint értékben keresnek nálunk hűtőszekrényt – mondta Hunyady László, az Euronics marketing- és értékesítési igazgatója. Az értékesített hűtőgépek átlagára és tudásszintje azonban nagyban függ a vásárlók lakhelyétől és anyagi lehetőségeitől. Az ország nyugati felében és a fővárosban lévő üzletekben keresettebbek a drágább készülékek, míg online inkább az alacsonyabb árfekvésű termékek kelendők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.