Hétszemélyes változat Európának az RX modellből
Nem sok, 11 centiméter, a Lexus mérnökei mégis sokat dolgoztak, hogy ez a nyújtás ne látszódjon az RX karosszériáján. A vásárlói kutatásokban következetesen a lendületes, kupés megjelenést emelik ki a megkérdezettek, mint az autó melletti döntésük első okát. A toldás a hátsó tengely mögötti részre került, mégpedig azért, mert a mérnökök úgy ítélték meg, hogy szükség van ennyi helyre ahhoz, hogy még három üléssor használatakor is megfelelő méretű legyen a beltér. Kívülről a típusjelzéshez biggyesztett L betűről, illetve a hátsó szélvédő alján elhelyezett ablaktörlőről lehet felismerni a családi használatra szánt változatot,
ember legyen a talpán, aki kiszúrja, hogy meredekebb szögben áll a hátsó szélvédő, és hosszabb a tetőlemez.

Az átalakulás egyébként már a második sornál elkezdődik, az itt lévő üléspad alsó részét keskenyebbre vették, hogy mindkét oldalon egy-egy fellépőt alakítsanak ki, és az ülőlap is feljebb került, hogy a hátsó utasok lábfeje kényelmesebben elférjen alatta. Maga az ülés egy 15 centiméteres sínen tologatható, és a támla is előrebillen a harmadik sorba való bemászás megkönnyítésére.
A prémium szabadidő-autók közül a legnagyobb nyílást tárja fel az RX L, ezenkívül a mérnökök minden egyéb akadályt igyekeztek eltüntetni.
A második sor biztonsági öveinek felső pontja az ablakvonal alá költözött, és alaphelyzetben az öv nem lóg be a térbe. A gyakorlati próba alapján legfeljebb tinédzsereknek ajánlott a harmadik sor, ahogy azt a sajtóanyag is tartalmazza. A harmadik sorban utazóknak külön légkondizónájuk van, a vezérlőpanel a bal oldalfalon helyezkedik el.
A csomagtér irányából nézve szintén a bal oldalfalon találjuk a legfontosabb kapcsolókat, az itt lévő gombokkal lehet a padlóból előre- vagy visszahajtani az üléseket, a mozgatást villanymotorok végzik. A csomagtér végénél kialakított padló alatti rekeszben van hely a kalaptartó rolónak és a helytakarékos pótkeréknek is. A 11 centiméterrel megnyújtott hátsó résszel együtt a raktérpadló hossza ötszemélyes konfigurációban 1067 milliméter. A térfogat a harmadik üléssor mögött 176 liter, a második mögött az ülésperemig pakolva 474–591 liter. A pontos érték a tologatható pad két végpontja közti helyzettől függ. Ledöntött hátsó üléssorokkal 1656 literes a raktér, mintegy 130 literrel bővült a normál karosszériához képest.
A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható


