A kormány a vasárnapi boltzár ügyében nem tervez jogszabály-módosítást, nem tartja aktuálisnak a kérdést – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. Mindez összhangban van a Világgazdaságnak nyilatkozó érintettek álláspontjával.
„Riogatás, pánikkeltés” – röviden így kommentálták iparági forrásaink azt a hírt, amely szerint a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke levélben kérte Orbán Viktor kormányfőtől, hogy a kabinet vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés áruházi tilalmának újbóli elrendelését. A Magyar Idők tegnapi cikke szerint Bubenkó Csaba azzal érvelt, hogy az intézkedés enyhítené a béremelések ellenére fennálló munkaerőhiányt a kereskedelemben, s könnyítené a cégek működését.
A Világgazdaságnak megszólaló piaci szereplők szerint a vasárnapi boltzár lefutott dolog, senki sem gondolja, hogy vissza fog jönni. Ennek már csak azért se lenne értelme, mert a szektorban nincs drámai munkaerőhiány, vagyis a központilag elrendelt szünnap segítségére nincs szükség. Lapunk úgy tájékozódott, hogy a betöltetlen álláshelyek száma a béremelések jóvoltából a negyedére esett vissza a 350-400 ezer főt foglalkoztató szegmensben, a munkavállalói fluktuáció pedig 30 százalékos arányt mutat, ez megegyezik az európai átlaggal. A boltzár ötletének felmelegítését annak tudták be, hogy a KDFSZ erősnek akarja mutatni magát, s helyezkedik a szakszervezeti rangsorban. Évek óta nem téma ugyanis a vasárnapi tilalom a kormányzat részéről, még érintőlegesen sem.
A hazai kereskedelem legnagyobb érdekvédelmi tömörülése (12 ezer tag nyolcvan munkáltatónál) papíron támogatja a hétvégi boltzárat, de azt már vitatják, hogy ez megoldaná a munkaerőhiány problémáját. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke úgy értékelt, hogy egy ilyen rendelkezés legfeljebb az áruházi napi létszám emelkedését vonná maga után, illetve azt, hogy a heti két garantált szabadnapból az egyik vasárnapra esne. „Ha ezen múlna, akkor a kórházak is bezárhatnának a hét utolsó napján, és az egészségügyben sem lenne emberhiány” – mutatott rá Karsai Zoltán.
Egyúttal jelezte, hogy nincs tudomásuk kormányzati szándékról a boltzár kapcsán, ráadásul a társadalom többsége továbbra is elutasítja ezt a szabályozást. Elképzelhetőnek tartja azonban, hogy a multik elvben támogathatnának egy erről szóló koncepciót, mivel nekik inkább megéri, ha nem nyitnak ki vasárnap. „Nem kellett kifizetniük annak idején a vasárnapi pótlékot, az aznapra eső forgalmuk 80 százaléka pedig áttolódott szombatra” – mondta a KASZ elnöke. A boltzár ezért nem előnyös a hazai tulajdonú boltoknak.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elhibázottnak és megalapozatlannak tartja a KDFSZ felvetését. Perlusz László, a VOSZ ügyvezető igazgatója szerint furcsa, hogy épp a karácsonyi vásárlási csúcs előtt dobják be a követ az állóvízbe, hisz a boltzár 100 milliárdokban mérhető kiesést okozna. „Arról lehet beszélni, hogy a vasárnapi működés hogyan érje meg jobban, illetve hogyan mentesüljenek a családosok a hétvégi munka alól” – vetette fel. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint jóval fontosabb a KDFSZ levelénél, hogy Varga Mihály és Rogán Antal miniszterek 2016 áprilisában bejelentették: mivel a vásárlók többsége nyitvatartás-párti, visszavonják a boltzárról szóló 2015-ös törvényt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.