Továbbra is megkerülhetetlen az EU a globális kereskedelemben
Az uniós tagállamok áruexportja a világ teljes áruexportjának több mint 39 százalékát tette ki.
VG
2018.10.25, 16:58
Megosztom a cikket
Az Európai Unió tagállamai az EU-n kívüli országokkal összesen 1879 milliárd euró értékben kereskedtek 2002 és 2017 között. Ez az érték 21 milliárd euróval magasabb volt, mint amennyit az Unió importált – derül ki az Eurostat Key figures on Europe című kiadványából.
Erős az USA és az EU közötti gazdasági kapcsolat
Az Egyesült Államok lett a világ legversenyképesebb gazdasága – 2008 után először végzett az élen a vizsgált 140 ország között – a Világgazdasági Fórum (WEF) kimutatása szerint. A export- és importszükségleteket tekintve pedig az elmúlt években is szoros kapcsolatban állt az Európai Unióval.
Az Európai Unió kereskedelmi többlete továbbra is pozitív maradt az elmúlt öt évben, a csúcsértéket pedig 2015-ben érte el.
Fotó: Eurostat
A tavalyi adatok szerint az Unió legnagyobb exportpiaca az Egyesült Államok (20 százalék) volt, második helyre Kína került (10, 5 százalék) – Hong Kongot nem számítva –, majd Svájc (8 százalék) lett a harmadik legjelentősebb célország. A dobogós helyezetteket követte Oroszország (4,6 százalék) és Törökország (4,5 százalék) az export célországok közül.
Fotó: Eurostat
A behozatalt tekintve Kína volt a legjelentősebb kereskedelmi partnere az EU-nak: az ázsiai ország importaránya 20,2 százalék volt, lehagyva ezzel az Egyesült Államokat (13,8 százalék), azonban az amerikai piac jelentősebb volt export tekintetében, mint a közvetlen EU-s szomszéd, Oroszország (7,8 százalék) piaca.
Fotó: Pixabay
A teljes árukereskedelemből az Unión belüli, illetve az Unión kívüli forgalom aránya tagállamonként igen különböző volt: az Unión belüli kereskedelem aránya
Luxemburgban (83, 4 százalék), Szlovákiában (82,8 százalék), Csehországban (81,1 százalék) és Magyarországon (78, 6 százalék) volt a legmagasabb, míg az Egyesült Királyságban ez az arány 50,2 százalékra csökkent.
Az EU 28 tagállaminál megfigyelhető volt 2010 és 2016 között egy általános erős növekedés mind a szolgáltatások exportjában ( 49,1 százalék), mind pedig az importjában (54,1 százalék). Az Unióban 2016-ban
a szolgáltatások kiviteli összértéke 845 milliárd euró volt, míg a szolgáltatások behozatalát 712 milliárd euróra becsülték.
Forrás: Eurostat
Az Európai Uniónak 2016-ban a legfőbb kereskedelmi partnere az Egyesült Államok volt a szolgáltatások terén is: az export 25,8 százalékát, illetve az import 30,8 százalékát is az Államokkal bonyolította le. A tengerentúli országot követően Svájc lett a második legnagyobb kereskedelmi partnere (export 13,6 százalék, az import 13,2 százalék volt), majd a rangsorban következett Kína, Japán és Oroszország.
A globális kereskedelemben továbbra is megkerülhetetlen az EU: a szolgáltatások exportjának 28, 1 százaléka az EU-tól származik, illetve a globális import 23, 4 százalékát az Unió területén értékesítik. Az áruk kereskedelmét tekintve az export 39, 3 százalékát, az importnak pedig a 35 százalékát az Unió bonyolítja le a globálisan.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.