A jogot is utolérte a digitalizáció
Gyökeresen átalakíthatja a jog minden területét a technológia a következő évtizedekben – erről is szó volt a hét végi Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon. A szakmai fórumon az is elhangzott, hogy a humán tényező továbbra is nélkülözhetetlen eleme marad a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak. Az okosszerződések sem váltják ki, hanem átalakíthatják a jogászok szerepét a szerződéses viszonyokban, a közjegyzők jelentősége pedig felértékelődik a szerződések teljesülésének ellenőrzése miatt. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) elnöke azt emelte ki, hogy a gép a sokszorosan ismétlődő tevékenységben jobb, mint az ember, de a kreatív alkotásban gyengébb. Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke rámutatott, hogy a legtöbb irat még mindig papíralapú, de az elektronikus okirat egyre népszerűbb – már tíz százalék körüli azoknak az ügyeknek az aránya, ahol elektronikusan vagy elektronikusan is kérik a hiteles kiadványt.
Trócsányi László igazságügyi miniszter jelezte: sorra kerülhet a közjegyzői törvény átfogó felülvizsgálata, mivel gondot okoz a közjegyzők közötti jövedelemkülönbségek növekedése. Az új közjegyzői díjrendelet január 1-jei hatálybalépéséről még zajlanak az egyeztetések.


