Az aktív keresők mindössze huszada – 5,5 százaléka – váltott munkahelyet 2017-ben – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2018. júliusi, ezerfős, reprezentatív lakossági felméréséből. A munkahelyet váltók között a legnagyobb arányt a 30–50 év közöttiek képviselték (58 százalék), majd a 18–30 év közöttiek következtek (39 százalék). Az előbbieknél a családalapítás okozta többletjövedelem-igény, míg az utóbbiaknál a pályakezdés nehézségei, a szakmai és/vagy anyagi előmenetelt lehetővé tevő munkahely megtalálása lehet a fő motiváló erő. Legkevésbé az 50 év felettiek tudnak, akarnak váltani.
A vizsgálat két részre osztotta az országot: egy fejlettebb (Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl), valamint egy kevésbé fejlett részre. Meglepő, hogy a prosperáló területeken csak a munkavállalók 3 százaléka, a kevésbé tehetős területeken élőknek viszont a 9 százaléka váltott munkahelyet 2017-ben. A váltókat a GKI kor és regionális megoszlás szerint is vizsgálta. A kor szerinti megoszlásból jól látható, hogy a fluktuáció leginkább az 50 év alatti réteget érinti. Bármilyen korosztályt nézünk, a fejletlenebb régiókban élők közül jóval nagyobb arányban váltottak munkahelyet a megkérdezettek. Ez arra enged következtetni, hogy ahol az átlagkereset alacsonyabb, ott kisebb emelésért is inkább váltanak a dolgozók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.