Magyar gazdaság

A klímavédelmet segítenék a közterhek

Javában zajlik az egyeztetés az autókra vonatkozó, jövőbeni adóterhekről. A cél az, hogy az állami szabályozás ne támogassa tovább a környezetszennyezést.

Nem üzleti szempontból fontos, hanem üzenetértéke van annak, hogy a kormány támogatást ad az elektromos személyautók vásárlásához. Ez viszont ellentmondásban áll azzal, hogy a magyar piacra dől az öreg használt autó külföldről – erről a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke beszélt a Világgazdaságnak. Erdélyi Péter szerint

az 1,5 millió forintos állami segítségnek érződik a hatása, hiszen 2017-hez képest tavaly csaknem megduplázódott – 700-ról 1300 fölötti darabra – a tisztán elektromos üzemű kocsik értékesítése.

Ugyanakkor a 2018-as új forgalomba helyezések 137 ezres számához viszonyítva elenyésző ez a volumen.

A motorok Euro-szabványához igazítanák az adózási struktúrát
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az előző évben hozzávetőleg 160 ezer használt autót hoztak be Magyarországra, főképp olyan típusokat, amelyek a Nyugat-Európában zajló emissziós szigorításokon elvéreznek. Ezért itthon – miközben a levegő tisztaságának javítása kiemelt cél – a hazai autóállomány átlagéletkora 14 év (az Európai Unióban ugyanez 11 év), a jellemző környezetvédelmi besorolás pedig Euro 3-as és 4-es kategória.

Azért, hogy a vásárlók kevésbé szennyező autókat válasszanak, ösztönző adórendszert szeretnénk bevezetni. Ez az gyakorlatára is kihatna, hiszen a kereskedő nem fog olyan járművet hazahozni, amit aztán nem tud eladni

– mondta el az MGE vezetője.

A javaslatcsomag lényege, hogy a személyjárművekre vonatkozó adózási struktúrát a motorok Euro-szabványához igazítanák. Megszüntetnék a regisztrációs adót, helyette pedig bevezetnék a környezetterhelési díjat. Ez se adóemelést, se kiesést nem okozna a központi büdzsében: a 2018-as előirányzat szerint ezen a soron 24,4 milliárd forint bevétel keletkezett, ennyi a környezetterhelési díjból is befolyna. Ezenfelül alkalmaznának egy regisztrációs díjat, amely egységes összeg lenne minden autónál. Ebből fedeznék a szükséges bürokrácia költségeit. Megfordulna az a tendencia is, hogy minél idősebb egy autó, úgy csökken a mértéke. Itt szintén a kisebb károsanyag-kibocsátás jelentene előnyt. Az intézkedések várható eredménye, hogy három-négy évvel fiatalítana az importon, rövid távon pedig 12 évre szorulna vissza a magyar utakon futó kocsik átlagos életkora. Az érvényes szabályozás értelmében ma egy autó után hároméves korig 345 forintot kell megfizetni kilowattonként, 16 év fölött ez 140 forintra esik vissza. Az MGE ezen úgy módosítana, hogy az elektromos üzemű személygépjárművek adómentessé válnának. Az Euro 5-6-osokra 100, az Euro 4-esekre 200, az Euro 3-as vagy annál rosszabb besorolásúakra pedig 300 forint közteher jutna kilowattonként.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

autó Erdélyi Péter MGE import adójavaslat
Kapcsolódó cikkek