A pénzügyminiszter hozzátette: a szervezet egyúttal elismeri, hogy hazánk külső sérülékenysége és az államadósság mértéke is folyamatosan csökken, ami a kormány korábban meghozott intézkedéseinek köszönhető.
Felminősítette Magyarországot a Standard & Poor's
Egy fokozattal javította a magyar államadósság-kötelezettségek besorolását az S&P. Az MNB üdvözölte a hitelminősítő döntését.
Varga Mihály elmondta:
a felminősítés következő lépcsőfoka igencsak időszerű volt, hiszen a piac már korábban beárazta a magyar fundamentumok érdemi javulását.
A Standard and Poor’s mostani döntésével a befektetésre ajánlott kategória alsó osztályáról (BBB-) módosította egy szinttel feljebb (BBB-re) a besorolást,
bár ennél magasabb hitelminősítés is indokolt lehetne.
Az MTI tudósítása szerint Varga Mihály rámutatott, hogy
a piaci megítélés alapján legalább két fokozattal kellett volna javítani az ország minősítését.
A pénzügyminiszter megjegyezte: a kedvező hangvétel mellett
a hitelminősítő néhány területen óvatosságra is int.
A növekedés mértékét például a kormány számításaival és a nemzetközi szervezetek előrejelzésével ellentétben visszafogottabbra becsüli, ami mögött főként a hazai népesedési folyamatok alakulását, illetve a versenyképességet visszafogó egyes tényezőket látja. A kormány már korábban felismerte a kihívásokat, és számos intézkedést hozott ezek orvoslására, továbbá gazdaságvédelmi akciótervet dolgoz ki annak érdekében, hogy a magyar gazdaság növekedése az elkövetkezendő években is magas ütemű maradjon – húzta alá Varga Mihály.
A tavalyi évre már ismert 4,8 százalékos növekedési adat és a magyar gazdaság jövőbeli kilátásai bizakodásra adnak okot a soron következő értékelésekhez, mindez még vonzóbbá teheti Magyarországot a külföldi befektetők számára – mutatott rá a tárcavezető.
Indokolt volt a magyar államadósság felminősítése
Az MTI által megkérdezett elemzők úgy ítélték meg, hogy indokolt és várható volt Magyarország felminősítése, a döntést az ország gazdasági teljesítménye indokolja.