BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Élesíti csodafegyvereit az adóhivatal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idei ellenőrzési stratégiájának három fő csapásiránya az önkéntes jogkövető adózók támogatása, a kiemelt adózók ellenzőzése és a súlyos kockázatot jelentő cégek, tevékenységek ellenőrzése, azaz a rejtett gazdaság felderítése. Ez utóbbi során kiemelt figyelmet fordítanak a tavaly bevezetett online számlákra és az online kasszákból, továbbá az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszeren (EKÁER) keresztül érkező adatok kockázatelemzésére.

Az elmúlt évek nagy feladata az információk begyűjtése volt, az idén már a meglévő és az új adatok hasznosításán a sor – értékelte lapunknak az adóhivatal ellenőrzési tervét Séra Gergely, az EY Law adóperes szakértője. A 2019-es irányelvek mögött az az elvárás húzódik meg, hogy az adóhatóság ezt a robusztus adatmennyiséget eredményesebben hasznosítsa.

Ez az év a cégek és a NAV számára tanulóidő lesz az adathasznosításban. A jogszerűen működő vállalkozásoknak ügyelniük kell az adminisztratív hibák minimalizálására, hogy a kockázatkezelésnél a NAV ne őket jelölje ki ellenőrzésre. A következő időszak kérdése, hogy az adóhatóság mikor tudja igazán hatékonyan kiaknázni a nála lévő adatokat. A hatóság egyébként gyorsan változik: öt éve még nagyon nehezen tudtuk elképzelni, hogy valós időben tudjon tranzakciókat elemezni, míg most azt nehéz elképzelni, hogy erőteljesen meg tudja növelni a kiválasztási hatékonyságot. Pedig az elsőhöz az eszközöket is meg kellett teremteni, a másodikhoz pedig már az adatok is rendelkezésre állnak – mondta Séra Gergely.

A jövőben várhatóan nő az adóellenőrzések alternatíváját nyújtó támogatói eljárások súlya, amikor az adózók a NAV felhívására maguk javíthatják a hibáikat. Ám ez csak nagy tömegű, rendszerszintű, azonos jellegű hibák esetén lehet eredményes, például az Airbnb-lakáskiadások és a nemzetközi információcsere keretében kapott adatok ellenőrzésekor. Ám azok a cégek, amelyeknél 2017-ben és tavaly eredménytelenül zárultak ezek az eljárások, az idén adóellenőrzésekre készülhetnek.

„Tapasztalataink szerint a vámellenőrzések fókuszában az importeljárások állnak, azaz a vámérték és a tarifális besorolás vizsgálata kap kiemelt figyelmet. Az idei ellenőrzési terv is e területeket helyezi a középpontba, mert a gazdálkodók itt követhetik el a legtöbb mulasztást, amelynek nyomán nagymértékű vámhiány keletkezhet – mondta Fülöp Attila, az EY vámszakértője.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.