Magyar gazdaság

Már keresik az embereket a BMW-hez

Egyelőre irodai vezetői munkaköröket hirdettek meg a debreceni BMW-hez, de rövidesen más területekről is keresnek kollégákat. A versenyképes fizetésekkel érkező bajor üzem megjelenésének várhatóan országos munkaerő-elszívó hatása lesz.

Újabb szintet ért el a BMW magyarországi projektjének megvalósulása azzal, hogy a napokban elérhetővé vált a bajor konszern debreceni gyárának karrieroldala. Tehát már nemcsak az infrastrukturális munkálatok zajlanak, hanem ezzel párhuzamosan megkezdődött a munkaerő felvétele is. A BMW Manufacturing Hungary Kft. felületén már elérhetők az első állásajánlatok, ezek mellett a jelentkezés folyamatáról és a BMW-ről mint munkáltatóról is olvashatnak az érdeklődők. A honlapon azt írják, hogy első körben csupán néhány pozíciót nyitnak meg, de azt ígérik, hogy folyamatosan közzéteszik az állásajánlatokat.

Lapzártáig három posztot hirdettek meg a debreceni üzemben, ezek mind irodai munkakörök: keresik a jövőbeni munkavédelmi és a munkafolyamatokért felelős vezetőt, a humánerőforrás-menedzsment irányítóját, valamint a humán erőforrással kapcsolatos szolgáltatások igazgatóját. A munka betöltéséhez az angol és a magyar nyelv használatát jelölték meg feltételként, a német nyelvtudás mindössze előnynek számít. A követelmények meglehetősen magasak, egyebek mellett öt-tíz éves tapasztalatot is kérnek. Rövidesen már a gyártervezés területére fókuszálva kerülnek fel újabb munkahelyek a karrieroldalra.

A debreceni egység az első körben közvetlenül 1200 embernek adhat munkát, és legkésőbb 2023-ban indulhat meg benne a termelés. Korábban a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Miklóssy Ferenc úgy értékelt a Világgazdaságnak, hogy a BMW-gyár összességében legalább öt-hatezer fős munkaigényt generál. Az elképzelések szerint Debrecenben hagyományos, elektromos és hibrid meghajtású modelleket is készítenek majd, a pontos modellekről viszont még nincs döntés. Az egymilliárd eurós, azaz mintegy 320 milliárd forintos befektetésből épülő gyár kapacitását a kezdeti időkben évi 150 ezer autóban határozták meg.

A BMW csoport lapunk megkeresésére közölte: egyelőre valóban három pozíció betöltését indították el, a gyár startolásakor pedig ezer fő feletti munkaerőt kívánnak foglalkoztatni. Jelenleg a tereprendezés folyamata zajlik, hogy az egyes épületek kialakítása megkezdődhessen, de a szükséges infrastruktúra telepítése is megkezdődött. Az előkészítő munka általában egy évig tart – írták. A munkaerő bérezésére vonatkozóan részletes információt nem adtak, csak azt emelték ki, hogy versenyképes fizetésekkel készülnek.

A PwC Magyarország autóipari szakértője a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a munkaerőhiány általánosságban érinti a magyar gazdaságot, de ha valahol még létezik szakképzett munkaerő, az éppen a kelet-magyarországi régió. „Nem gond nélkül, de itt lehet még képzett dolgozókat találni. Ebből a szempontból Debrecen helyzete jobb, mint Győré vagy Tatabányáé” – fogalmazott Végh Bálint. Szerinte a BMW-gyárnak országos munkaerő-elszívó hatása lesz, nyomás alá fogja helyezni a nagyobb munkaadókat. A település a földrajzi elhelyezkedése miatt arra is alkalmas, hogy Romániából és Ukrajnából átcsábítson munkatársakat, ugyanakkor elsősorban a hazai munkaerőpiacon fog átrendeződést okozni.

Végh Bálint álláshelyek Debrecen PwC BMW
Ezek is érdekelhetik