Magyar gazdaság

Nem okozott gondot a Penny-akció

A határozott termelői fellépéssel sikerült megakadályozni, hogy beessenek a nyerstej-árak – számoltak be a Világgazdaság által megkérdezett tejpiaci szereplők. Mint emlékezetes, márciusban a Penny Market Szlovákiából származó, a piacinál jóval alacsonyabb áron árult UHT-tejjel indított vevőcsalogató akciót, amely ellen a termelők – az agrárkamara és a terméktanács támogatásával – tiltakozó akciót szerveztek.

Az ügyben az élelmiszer-biztonsági hatóság vizsgálata még tart. A megkérdezett tejtermelők emlékeztetnek arra, hogy a tejpiacon kialakult egyensúly törékeny, de a jelenlegi helyzetben a termékpálya minden szereplője megtalálhatja a számítását. Úgy tudják, a Penny által meghirdetett tenderen magyar feldolgozók is nyertek, termékeik hamarosan megjelennek az áruházláncban – kérdés, milyen áron. Arról nincs hír, hogy az ominózus szlovákiai UHT-tej árából következően nyomott árú beszerzések indultak volna el.

Nehéz feladata van a terméktanácsnak, mert arról kellene megállapodni a szervezeten belül, hogy az UHT-tejet ne lehessen vevőcsábító eszközként használni – mondta a Világgazdaságnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Ha sikerül is kialakítani egy ilyen szabályozást, az csak középtávon, két-három éves távlatban lehetséges, ugyanis annak az uniós és a versenyjoggal is összeegyeztethető, önszabályozó eszközként kell működnie. A terméktanácsban egyébként a kilenc nagy élelmiszer-kiskereskedelmi cég közül hét tag.

Mások arra emlékeztettek, hogy a terméktanács más ügyekben is úttörő szerepet vitt, így ha ebben az esetben megszületik a szabályozás, azt a vevőcsalogatónak használt egyéb, lenyomott árú élelmiszerekre is alkalmazni lehet.

A Penny akciója azért is vert nagy hullámokat, mert a tejpiacon már érzékelték az áfacsökkentés hatásait. Az UHT- és az ESL-tej januártól 5 százalékos áfaszintje nemcsak a fogyasztói, hanem a feldolgozói átadási árakban is jelentkezett. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) 2019 első 15 hetére vonatkozó adatai szerint az áfacsökkentés után a 2,8 százalékos zsírtartalmú, dobozos tartós tej feldolgozói értékesítési ára 3, a belföldi értékesített mennyisége pedig 12 százalékkal nőtt 2018 bázisadataihoz képest. Ugyanebben az időszakban az 1,5 százalékos zsírtartalmú dobozos tartós tejnél a feldolgozói ár 4 százalékos és a belföldi értékesítés 3 százalékos növekedését mérte az AKI.

Márciusban a nyers tej országos termelői átlagára kilogrammonként 99,49 forint volt, ami – a fehérjetartalom 0,02 százalékpontos és a zsírtartalom 0,08 százalékpontos romlása mellett – nem jelentett számottevő változást a februárihoz képest, de 4 százalékkal meghaladta az előző évi márciusi átlagárat. Az idén februárinál 13 százalékkal több, a 2018. márciusinál 1 százalékkal kevesebb nyers tejet vásároltak fel.

A kiviteli ár a termelői átlagárnál 5 százalékkal alacsonyabb, 94,86 forint volt, ami az előző havihoz képest 7 százalékos csökkenés, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 17 százalékos emelkedés. Az AKI adatai szerint a nyers tej kiszállítása 10 százalékkal nőtt márciusban az egy évvel korábbihoz képest.

Penny-Market tejárak Tej Terméktanács tejtermelés áfacsökkentés Harcz Zoltán
Ezek is érdekelhetik