Magyar gazdaság

Összecsúszhat a spanyollal a magyar dinnye

Folyamatosan csökken a hazai dinnyetermesztés termőterülete, ám emiatt nem kell temetni az ágazatot, a termésátlagok ugyanis ezzel egy időben jelentősen emelkednek. Idén is meglehet a 200 ezer tonnás görögdinnyetermés.

Májusban a sárgadinnyével indul a magyarországi dinnyeszezon. Ma még a francia, spanyol és marokkói sárgadinnyéé a vezető szerep az európai piacon, de hamarosan hazánk is beszáll a versenybe. Magyarországon, miközben a termőterület folyamatosan csökken, a termésátlagok nőnek. Ez főként azért van, mert kiestek a rendszerből a kisebb termelők, a nagyobbak pedig több technológiai fejlesztést is véghezvittek az elmúlt években. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint az idén is tovább csökkenhetett a dinnyetermesztés területe. A tavaszi munkálatok helyzetét górcső alá vevő kimutatás szerint április közepéig a gazdák mindössze 3648 hektáron irányoztak elő dinnyetermesztéssel kapcsolatos munkálatokat.

Ebből az feltételezhető, hogy legfeljebb négyezer hektáron foglalkozhatnak az idén dinnyével a gazdák, ami nagyarányú csökkenésnek számít – a becslések szerint tavaly zsugorodott a termőterület 5 ezer hektár alá – a kamara becslése 4844 hektárról szól. Ettől függetlenül a korábbi trendeknek megfelelően a termésmennyiség valószínűleg továbbra sem lesz kevesebb, mivel évről évre nő az egy hektárra eső átlaghozam. A statisztikai adatokból jól látszik, hogy bár folyamatosan csökkent az utóbbi években a termőterület, a termésmennyiség konstans 200 ezer tonna körül van a görögdinnye esetében.

Az idén ráadásul eddig nem is nagyon voltak olyan időjárási események, amelyek csökkentenék a ter­mésátlagot, noha május első napjaiban a hidegebb időjárás meglepetést és fejtörést okozott a gazdáknak. Az eső jól jön a földeknek, de 10-20 fokos hőmérséklet-csökkenés is tapasztalható volt országszerte, s esetenként 5 fok körülire is lehűlt a levegő – közölte közösségi oldalán a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. A vártnál hűvösebb volt az idő Spanyolországban is, emiatt eltolódott az ottani dinnyeszezon, és egy kicsit összecsúszhat a hazaival. Ez általában azzal jár, hogy a magyar dinnye nehezebben kerül a piacra éppen a szezon elején. Tavaly is hasonló helyzet alakult ki, ami áresést is okozott, akkor voltak a száz forint alatti áruházlánci akciózások, noha a szakmai szervezet ökölszabálya szerint a kilónkénti száz forint feletti áron lesz nyereséges a dinnyetermesztés.

Jöhet a hazai üvegházi dinnye

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete megalakította a kamara dinnyemunkacsoportját. A munkacsoport a termelés-modernizáció érdekében felméri a fedett termelőterületek növelésére vonatkozó szándékot, a jelenlegi és az alternatív értékesítési csatornákat, valamint a csomagolásfejlesztési elképzeléseket, igényeket. A munkacsoport támogatja, hogy a NAK és az Agrármarketing Centrum 2019-ben is folytassa dinnyepromóciós kampányát. | VG

 

Ezek is érdekelhetik