Magyar gazdaság

Az unióban már Szlovákiában a legdrágább az élelmiszer

Az üdítők, a tejtermékek és a hal ára már az uniós átlagot is meghaladja.

Tavaly Szlovákia azon uniós tagországok közé tartozott, ahol a leggyorsabban nőttek az élelmiszerárak, ezért a 28 tagú unióban 2018-ban már csak a nyolcadik legolcsóbb országnak számított, mivel az árszint terén megelőzte Lettországot.

Míg az euró bevezetését követő időszakban, 2009 és 2010 táján a szlová­kiai élelmiszerárak 26 százalékkal maradtak el az uniós átlagtól, 2012-re már csak 15 százalékkal, ma pedig a különbség már mindössze 8,2 százalék. Az üdítők, a tejtermékek és a hal ára már az uniós átlagot is meghaladja

– nyilatkozta Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség agrárholding-elemzője.

Az eurózónás élelmiszerárszint továbbra is 15,9 százalékkal magasabb a szlováknál. A gyors árfelzárkózás azon is látszik, hogy Szlovákia e téren a legdrágább a visegrádi négyek csoportjában. Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban az összes vizsgált élelmiszer olcsóbb, mint Szlovákiában.

Fotó: AFP

Az Eurostat adataiból kiderül: ugyanakkora bevásárlásért Csehországban 10, Magyarországon 9,1, Lengyelországban 26,5 százalékkal alacsonyabb összeget kérnek, mint Szlovákiában. Az egyes termékek között ennél is látványosabb különbségek lehetnek. Csehországban például a zöldség és a gyümölcs 19 százalékkal olcsóbb, mint Szlovákiában.

Magyarországon az üdítők 18,7, a hal 15, a péksütemények, a zöldség és a gyümölcs 12-13 százalékkal kerül kevesebbe.

A lengyel üzletekben a péksütemény az ötödével, a zöldség és a gyümölcs pedig 29 százalékkal olcsóbb, mint Szlovákiában, ami részben a régiós országok valutáinak az euróval szembeni gyengélkedésével magyarázható – mondta Sadovská. „A szlovákiai háztartások kiadásainak nagyjából a 20 százaléka megy el élelmiszerekre, az uniós átlag pedig alig 12 százalék” – tette hozzá. Az unióban Dániában, Luxemburgban és Ausztriában a legdrágább az élelmiszer, a legolcsóbb pedig Romániában.

Szlovákia V4-ek élelmiszerárak
Kapcsolódó cikkek