Magyar gazdaság

Szívesebben fizetnek önként az adósok a NAV-nak

Tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesen 266,3 milliárd forint bevételt szerzett az államkincstárnak a behajtással.

Tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összesen 266,3 milliárd forint bevételt szerzett az államkincstárnak a behajtással, kicsivel többet, mint 2017-ben – derül ki a most nyilvánosságra hozott tavalyi részletes adatokból. A végrehajtásból származó bevétel tavaly 198,8 milliárd forintról 183,8 milliárd forintra esett, és hogy mégis sikerült többet beszedni, mint egy évvel korábban, az a felszólításoknak köszönhető.

Míg tavalyelőtt a fizetési felszólításokból mindössze 48,9 milliárd forint került az államkasszába, tavaly a felszólító levelek hatására az adózók önként – ha nem is dalolva – már 68,1 milliárdot fizettek be, amit az adóhivatal egyértelműen az adózási morál javulásának tud be.

A fizetési felszólítás esetében az adózóknak húsz napjuk van a tartozás kiegyenlítésére, ellenkező esetben az adósságra végrehajtást rendelnek el. Az elmúlt években ráadásul a inkább adózóbarát módszereket helyezett előtérbe, ennek ellenére nőttek a bevételek.

Fotó: Vémi Zoltán

Persze a támogató gazdasági környezet sem elhanyagolható: könnyebben fizetnek a cégek, ha van miből, és a sikerben szerepe van annak is, hogy a korábbinál szélesebb körben alkalmazza a NAV a felszólításokat.

A 266,3 milliárd forintnyi bevétel több mint egymillió végrehajtási eljárásból származott.

Az összes végrehajtási bevétel 59,1 százaléka inkasszóból keletkezett, míg a 25 százalékát a végrehajtási cselekmény megindítása után maguk az adósok fizették be. Az 563 kibocsátott inkasszó együttes értéke meghaladta az 1956 milliárd forintot.

A teljes cikket a keddi Világgazdaságban olvashatja

adósok NAV államkassza behajtás
Kapcsolódó cikkek