Magyar gazdaság

Rekordszinten a magyar gazdaság

A magyar gazdaság mára a rekordok időszakát éli, az európai uniós tagországok közül a leggyorsabb növekedési ütem Magyarországé – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Jászberényben.

Szijjártó Péter a vasárnapig tartó kilencedik Jász Expo és Fesztivál megnyitóján köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ma 5,1 százalékos a Hozzátette: a magyar is évről-évre rekordot dönt:

Magyarország a lakosságszám tekintetében a 92. helyen áll a világban, exportteljesítményben pedig a 34. helyen.

Mindez azt mutatja, hogy a magyar emberek szorgalma, szaktudása és a beruházók bizalma nyomán előállt az a helyzet, hogy a világpiacon a legversenyképesebb termékek és szolgáltatások közé tartoznak a magyar emberek által előállítottak – mondta.

Magyarországon a rendszerváltozás óta most a legalacsonyabb a és ebben jelentős szerepet töltenek be a jászberényi vállalatok. A Jászságban élők hozzájárultak ahhoz, hogy mára a magyar gazdaság „Európa-bajnok növekedést” tud felmutatni – közölte.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy

a magyar emberek által Magyarországon előállított termékek és szolgáltatások a világ minden pontján versenyképesek tudnak lenni közvetlenül vagy beszállítókon keresztül.

Jászberény szerinte jó példa arra, hogy a vidéki városok egyre nagyobb szerepet játszanak a magyar gazdaság teljesítményének folyamatos növelésében és javításában. Szólt arról, hogy 2010 óta a vidéki városok teljesítménye és tőkevonzó képessége jelentős mértékben javult.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: Kallus György / VG

A Jászságban, Jászberényben élők büszkék lehetnek arra, hogy egyre több, a világpiacon és a világgazdaságban is rangos vállalat dönt úgy, hogy ebbe a térségbe vagy a városba telepíti gyártó, kutatásfejlesztési, szolgáltató tevékenységét. Ebben nagy szerepe van többek között az úthálózatnak, ezért is fektetnek nagy hangsúlyt az útépítésekre – tájékoztatott.

Pócs János, a térség országgyűlési képviselője egyebek mellett elmondta: számos külföldi tulajdonú cég jött Magyarországra, ezen belül a Jászságba. Hozzátette:

az elmúlt 4-5 évben a Jászság csaknem 200 milliárd forint értékű beruházással gyarapodott, a jász települések 13 milliárd forint TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) fejlesztésben részesültek.

A jászberényi fejlesztések között említette az iskola, bölcsőde, óvoda, kórház beruházásokat, új nővérszálló létesül, megújul a főtér, a piactér, a Margitsziget, átadják az új főtéri szállodát. Épül a 32-es út és a várost elkerülő út építése is elkezdődik jövő év tavaszán – sorolta.

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a Jász Expo képviseli azt az összefogást, amelyet a jászok évszázadokon keresztül mindig is tanúsítottak. A Jász Expo és Fesztivál a Jászság idei legnagyobb gazdasági kiállításával, vásárával egybekötött fesztivál a városi önkormányzat rendezésében.

Szijjártó Péter Jász-Nagykun-Szolnok megye
Kapcsolódó cikkek