BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem kétmillió tonna étel megy a kukába

Nem hoztak áttörést az elmúlt évek törekvései az élelmiszer-pazarlás hazai visszaszorítására, ráadásul a szemetesben landoló 1,8 millió tonnányi terméknek csak a huszada menthető. A helyzet globálisan sem kedvezőbb, a megtermelt élelmiszerek harmadából lesz hulladék.

A Magyarországon keletkező élelmiszer-felesleg mennyisége az elmúlt három évben nem csökkent,

továbbra is évi 1,8 millió tonnát tesz ki.

Ebből a menthető élelmiszerek mennyisége 80-100 ezer tonnára tehető – nyilatkozta a Világgazdaságnak Sczígel Andrea, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület külső kapcsolatokért felelős igazgatója. A szervezet 14 éve gyűjti be gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól a feleslegessé vált termékeket, ez idő alatt több mint 62 ezer tonnányi élelmiszert osztottak szét az országban, a szállítmányok értéke meghaladta a 32 milliárd forintot. Az egyesület mintegy hetven gyártócéggel és öt áruházlánccal áll kapcsolatban, köztük a Tescóval és az Auchannal, ahol naponta zajlik az élelmiszermentés: nagy mennyiségben ajánlanak fel pékárukat, zöldséget és gyümölcsöt.

Fotó: Shutterstock

Elkötelezettek vagyunk az ENSZ fenntartható fejlődési céljai mellett, megteszünk mindent azért, hogy 2030-ra az egy főre jutó globális élelmiszer-pazarlás a felére csökkenjen – közölte lapunkkal a Tesco-Global Áruházak Zrt. Élelmiszer-hulladék-jelentésükből az látszik, hogy

a hipermarket Magyarországon két év alatt 43 százalékkal, világviszonylatban pedig 47 százalékkal csökkentette saját élelmiszer-hulladékának mennyiségét.

A fenntarthatóság kiemelt jelentőségű az Auchan mindennapi működésében is, a vállalat és az Élelmiszerbank 2014 óta tartó közös munkájának célja, hogy a megmaradó élelmiszerek olyan karitatív szervezetekhez kerüljenek, amelyek nélkülözők étkezését támogatják. Az áruházlánc évente mintegy 520 tonna élelmiszert ajánl fel a rászorulóknak.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.