BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meg kell tartani a magyar baromfiágazat versenyképességét

A 21. századi magyar és európai élelmiszeripari feldolgozás egyik fontos alapja a felelősségvállalás a vásárlók és a fogyasztók védelmében – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének éves közgyűlés, pénteken, Budapesten.

A tárcavezető nyitóelőadásában arról beszélt, hogy

2018-ban az Európai Unió rekordszintű, 15,2 millió tonna baromfihúst termelt, amelynek 75 százalékát hét tagállam biztosította, köztük 3,5 százalékot Magyarország.

A növekvő kínálat és a kedvező ár az európai húsfogyasztás fellendüléséhez vezetett, ennek köszönhetően 2010 és 2018 között az éves termelés 25 százalékkal nőtt az unióban. Hozzátette: a baromfihúsból az ország önellátottsági szintje mára már meghaladja a 170 százalékot.

Nagy István emlékeztetett, az Európai Bizottság júliusban megjelent rövid távú előrejelzése szerint az Európai Unió baromfihús-termelése meghaladhatja a 15,6 millió tonnát 2019-ben, 2020-ra pedig elérheti a 15,8 millió tonnát. A miniszter szerint a 2016-ban és 2017-ben Európában lezajlott madárinfluenza járvány számos tanulsággal szolgált, amelyek jelenleg meghatározzák a hazai védekezési stratégiát is. Eredményességét tükrözi, hogy 2018-19. évben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma már nem mutatott ki madárinfluenza vírust sem a hazai baromfiállományokban, sem vadmadarakban.

Fotó: Lang Róbert

A humán megbetegedések megelőzése érdekében a szalmonellózis elleni védekezés Magyarországon is kötelező – emlékeztetett a tárcavezető. Kifejtette, a hús- és baromfiipar Magyarországon élelmiszer-biztonsági szempontból kiemelkedő ágazat.

A kormány célja, hogy Magyarországon csak az előírásokat ismerő, betartó, a biztonságos és megfelelő minőségű élelmiszer előállítását alkalmazó vállalkozások működjenek.

Nagy István hangsúlyozta, az ágazat jövőjét három tényező befolyásolja: a népesség-növekedésből fakadó mennyiségi igény, a fogyasztók minőségi elvárásai és az egyre fokozódó környezetvédelmi és állatjóléti szempontok. A miniszter arra kérte az unió felelős vezetőit, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel támogassák a saját országuk piaci szereplőit, a baromfiágazatban jelentős foglalkoztatást biztosító vállalkozásokat. A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy kötelességünk megvédeni az európai uniós fogyasztók érdekeit, legyen szó élelmiszerbiztonságról, állatjóléti elvárásokról és az antibiotikumok ellenőrzött felhasználásáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.