Magyar gazdaság

A Hewlett-Packard elsőre kikosarazta a Xeroxot

Mindkét cég komoly kihívásokkal néz szembe, mivel csökken a printerek és az ezekhez szükséges festékpatronok iránti kereslet.

A HP igazgatótanácsa elsőre kikosarazta a közel két hete vevőként bejelentkező, nála jóval kisebb Xerox céget, de jelezte, hogy a döntése nem végleges.

A Xerox november 7-én tett vételi ajánlatot a HP-ra, amely hétfőn azt közölte, hogy a kisebb rivális ajánlata „alulértékeli a céget és nem szolgálja a részvényesek érdekét”. A közlemény szerint az igazgatótanács ugyanakkor nem zárta ki a későbbiekben az egyesülést, és ezért kész a további tárgyalásokra. A HP árfolyama hétfőn a New York-i nyitás előtti elektronikus kereskedésben 5 százalékkal gyengült pénteki záróértékéhez képest.

Fotó: AFP

A Xerox 33 milliárd dolláros vételi ajánlata egy részvényre lebontva 22 dollárt jelent. A Xerox ajánlatában az szerepelt, hogy részvényenként 17 dollárt készpénzben, a fennmaradó részt pedig Xerox részvényekkel egyenlíti ki.

A HP piaci tőkeértéke 30 milliárd dollár, a Xeroxé jóval kisebb, 8,4 milliárd dollár.

Mindkét cég komoly kihívásokkal néz szembe, mivel csökken a printerek és az ezekhez szükséges festékpatronok iránti kereslet. Nyereségességük fenntartása érdekében költségeik csökkentésére kényszerülnek. A Xerox tavalyi bevétele 10 milliárd dollár, a HP-é mintegy 58 milliárd dollár volt.

A HP tavalyi bevételének mintegy kétharmada a személyi számítógépek eladásából származott, ugyanakkor a működési nyereség 71 százalékát a printereket és a festékpatronokat gyártó ágazat termelte ki.

Xerox ajánlat HP
Kapcsolódó cikkek