Magyar gazdaság

A jogalkotás létfontosságú a gazdaság működésében

A kormány a gazdaságpolitikáját elsősorban a jogalkotáson keresztül tudja megvalósítani, amely így fontos szerepet tölt be a gazdaság működtetésében – jelentette ki Varga Mihály a Magyar Ügyvédi Kamara által szervezett Magyar Ügyvédek Napján. A pénzügyminiszter kiemelte: a világban zajló gazdasági folyamatokra, a technológia változására való felkészülés határozott és gyors lépéseket kíván, ebben fontos szerepet töltenek be a jogi tevékenységet végzők is.

Magyarország gazdasága már évek óta fenntartható növekedési pályán van, ez pedig az olyan lépéseknek köszönhető, amelyekhez a jogszabályok mélyreható megváltoztatására is szükség volt – jelentette ki Varga Mihály kiemelve, hogy ez a munka a magyar emberek és vállalkozások érdekeit helyezte előtérbe. Ennek eredményeként mára a 2010-es kihívások mindegyikére választ adott a kormány:

az országos szintű munkanélküliségből közel kerültünk a teljes foglalkoztatáshoz, a csőd közeli helyzet helyett kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás és csökkenő államadósság jellemzi az államháztartást

– ismertette a tárcavezető. Mint mondta: utóbbit jól mutatják a legfrissebb adatok is, amelyek szerint az államadósság a 2010-es 80 százalék feletti értékről mára a bruttó hazai termék 68,1 százalékára javult, az négyötöde a külföldiek helyett magyar kézben van.

Fotó: VG / Móricz-Sabján Simon

Ma már az a feladat, hogy a versenyképesség és termelékenység emelésével válságállóbbá tegyük a magyar gazdaságot, amelyhez arra is szükség van, hogy minél egyszerűbb, így a gazdaság szereplőinek is jobban nyomon követhető szabályokat dolgozzunk ki – tette hozzá. Varga Mihály kitért arra is, hogy

a jelenlegi mutatók alapján eredményesnek bizonyul a Gazdaságvédelmi Akcióterv, amelynek 13+1 intézkedésével mérsékelhetők a magyar gazdaságot érő negatív, kívülről érkező hatások.

Annak érdekében, hogy ez a folyamat a jövőben is fennmaradjon, a következő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket tervez a kormány, ezek kidolgozása már folyamatban van.

jogalkotás Varga Mihály gazdaságpolitika
Kapcsolódó cikkek