Magyar gazdaság

Az EU bővítéséről tárgyalt Genfben Szijjártó Péter

Jó kezekbe került a bővítés ügye azzal, hogy kiderült, a magyar uniós biztos felelősségi körébe fog tartozni az elkövetkező esztendőkben az Európai Unió bővítésének és szomszédságpolitikájának kérdése – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, hozzátette, ezzel új lendületet kaphat az uniós bővítés politikája.

A tárcavezető Genfben részt vesz a Világgazdasági Fórum által rendezett Stratégiai Párbeszéd a Nyugat-Balkánról című rendezvényen, amelyen hét nyugat-balkáni állam- és kormányfő, illetve hat – köztük négy uniós – külügyminiszter is részt vesz.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország olyan ország, amely nemcsak beszél a politikai céljairól, hanem tesz is azok érdekében.

„Így hát azzal, hogy magyar uniós biztos fogja felügyelni az EU bővítését, új lendületet kaphat ez az egyébként korábban sikeres, az elmúlt időszakban azonban inkább csak kudarcokat halmozó európai uniós politika” – mondta a tárcavezető.

A tárcavezető szerint látszik, hogy „a számok folyamatosan nőnek”, és most már lassan százezer illegális bevándorló torlódott fel a Nyugat-Balkánon, a török hatóságok pedig 350 ezer illegális határátlépőt tartóztattak fel október végéig, ami már 80 ezerrel több, mint a tavalyi esztendő egészében volt. Azzal, hogy jön a hideg és a tél, a migrációs nyomás áttevődik a tengerről a szárazföldi útvonalra – mondta.

Fotó: MTI/KKM

„Biztonsági érdekünk a nyugat-balkáni országok integrálása. Gazdasági érdekünk is, hiszen a nyugat-balkáni országok rendkívül szoros és aktív kereskedelmi kapcsolatokat tartanak fenn az európai országokkal, és minél kevesebb akadály van ennek a kereskedelemnek az útjában, annál inkább kedvezőbb lesz ez a helyzet az európai országok számára. És politikai érdekünk is a bővítés, hiszen az EU tagjainak a létszáma csökkeni fog, ami nem egy kifejezetten sikeres unió képét kelti. Minél előbb előre tudunk lépni a bővítés útján, annál előbb tudunk egy sikeres képét kialakítani magunkról” – mondta Szijjártó Péter.

Az Ursula von der Leyen vezetésével létrejövő Európai Bizottság részéről stratégiai hiba lenne, ha nem javítaná ki a leköszönő, Jean-Claude Juncker vezette bizottság óriási mulasztását és hibáját – mondta. A Juncker által vezetett bizottság gyakorlatilag lefullasztotta a bővítés folyamatát, semmilyen előrelépés nem történt. Szijjártó Péter szerint be kell látni, hogy az EU-nak legalább annyira szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint amennyire a Nyugat-Balkánnak az unióra.

Ma a gazdasági helyzet úgy néz ki Európában, hogy minél inkább Keletre, Közép-Európa irányába nézünk, annál magasabbak a értékei, így tehát az EU bővítése nem elvesz, hanem hozzáad az unió teljesítményéhez

– mondta a tárcavezető.

Emellett szerinte fontos azt is látni, hogy „kioktatásnak helye nincsen”. A Nyugat-Balkán országai egyes kérdésekben nemcsak elérik az EU szintjét, hanem fölötte is teljesítenek, amit a magyarok saját bőrükön is érzékelhetnek. Példának hozta fel, hogy a Szerbiában élő magyar nemzeti közösség sokkal több jogot kapott Szerbiától, mint amennyi jogot kapnak a magyar nemzeti közösségek az európai uniós szomszédos országokban.

Külgazdasági és Külügyminisztérium Világgazdasági Fórum Genf Szijjártó Péter KKM
Kapcsolódó cikkek