Magyar gazdaság

Szabálytalanságokat tárt fel az ÁSZ az egészségügyi ellátóközpontnál

A számvevőszék 12 javaslatára 30 napon belül kell intézkedési tervet készítenie az ÁEEK-nak.

Nem biztosította az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználást, a értékének megőrzését az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), és a korrupciós kockázatok ellen sem volt védett az intézmény a vizsgált időszakban – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A közlemény szerint a számvevőszék az ÁEEK belső kontrollrendszerének kialakítását és működtetését, valamint vagyongazdálkodását a 2015-2017-es, pénzügyi gazdálkodását a 2015-2016-os időszakra, a korrupciós veszélyek ellen védelmet biztosító integritáskontrollok kialakítását pedig 2017-re vonatkozóan ellenőrizte.

A vizsgálat során az ÁSZ megállapította, hogy szabálytalan volt

  • 2015-ben és 2016-ban a központ belső kontrollrendszerének kialakítása,
  • 2015 és 2017 között az integrált kockázatkezelési rendszer kialakítása és működtetése,
  • a kontrolltevékenységek gyakorlása,
  • valamint az információs és kommunikációs folyamatok kialakítása és működtetése,
  • 2017-ben pedig a belső ellenőrzés működtetése.
  • Fotó: AFP

    Az intézmény 2017-ben továbbá

    nem volt védett a korrupciós veszélyek ellen sem, mert a jogszabályokban előírt integritást támogató kontrollok kiépítése nem a kockázatokkal arányosan történt

    – írták.

    Hozzátették, hogy

    nem volt szabályszerű az ÁEEK 2015-ös és 2016-os pénzügyi gazdálkodása, 2015-2017 között pedig a vagyongazdálkodása sem,

    mert a központ nem állított össze ellenőrizhető módon leltárt, és nem végezte el a mérlegben szereplő eszközök és források év végi egyedi minősítését.

    Az ÁSZ az ÁEEK főigazgatójának 12 javaslatot fogalmazott meg, amelyekre 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie – olvasható a közleményben.

    szabálytalanság ELLENŐRZÉS Állami Számvevőszék (ÁSZ) Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK)
    Kapcsolódó cikkek