Magyar gazdaság

Több tízezer cégnek lesz segítségére a közbeszerzés alóli mentesség

A közbeszerzési törvény küszöbönálló módosításával az uniós és az állami támogatások esetében is mentesülhetnek a vállalkozások a közbeszerzési eljárás alól. Arra is vonatkozhat a mentesség, aki már elnyerte a forrást, de még nem használta fel.

Akár 50-60 ezer, a pályázati piacon aktív magyarországi vállalkozásnak kedvezhet a közbeszerzési törvény küszöbönálló módosítása – mondta a Világgazdaságnak Szőke István közbeszerzési tanácsadó, a Hargittay és Tóth Ügyvédi Iroda ügyvédje.

Amint elfogadják a módosító javaslatot, megszűnik a támogatott gazdasági szervezetek közbeszerzési eljárás lefolytatására vonatkozó kötelezettsége a hazai és az európai uniós támogatások terén egyaránt, legyen szó árubeszerzésről, szolgáltatásmegrendelésről vagy építési beruházásról. Pedig a hatályos törvény is több szintemelés után született meg, hiszen az áruk és a szolgáltatások közbeszerzésére vonatkozó – támogatási összeg szerinti – határérték a korábbi 25, illetve 40 millió forintról emelkedett főszabályként 68 millióra.

Fotó: Fotó: Kallus György

Az építési beruházások esetében a jelenlegi 300 milliós limit előtt szintén 25, illetve 40 millió forint volt a felső határ. Mivel az Országgyűlés gazdasági bizottsága már lefolytatta a törvényjavaslat részletes vitáját, már csak formalitás a módosítás parlamenti megszavazása. Erre a szakértő szerint akár napokon vagy egy-két héten belül, de mindenképp még az idén sor kerülhet.

További részletek a Világgazdaság csütörtöki számában

állami támogatás illetékmentesség közbeszerzések beruházások törvénymódosítás
Kapcsolódó cikkek