Magyar gazdaság

Bővült a kockázati tőkebefektetések piaca

Az átlagos befektetési érték a tavalyi 81 millió forintról 225 millióra ugrott idén.

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint

a harmadik negyedévben 45 tranzakció során összesen 10,123 milliárd forint értékű tőkéhez jutottak a vállalkozások Magyarországon. Ez az összeg közel a háromszorosa az előző év azonos időszakában (3,490 milliárd forint) realizáltnak

– közölte a szervezet.

A legjelentősebb értékű tranzakció magántőkéhez köthető, 5,6 milliárd forint értékben – ez adta a teljes negyedéves befektetések több mint felét.

Fotó: Shutterstock

Az átlagos befektetési érték a tavalyi 81 millió forintról 225 millióra ugrott idén, főképpen az egyetlen nagy összegű magántőke miatt, enélkül 25 százalékos emelkedéssel 103 millió forint lett volna.

A harmadik negyedévben a tranzakciók közül 35 első körös befektetés volt, ezek tették ki a befektetések 91 százalékát. A közlemény szerint a legtöbb ügylet az inkubációs, illetve start-up fázisban lévő vállalkozásoknál történt: 30 a 45-ből. Az inkubációs ügyleteknél 15 millió, a start-up ügyletek estében pedig 54 millió forint volt az átlagosan befektetett összeg.

A harmadik negyedévben a legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, valamint az üzleti és ipari termékek ágazatba került: itt költötték el a negyedévben befektetett összeg 79 százalékát.

A negyedévben 17 kiszállás történt, amelyek négy alaphoz köthetőek.

HVCA befektetés Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület
Kapcsolódó cikkek