BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdokat költünk karácsonyfára

Évente 10-12 milliárd forintot tesz ki a belföldi fenyőfaforgalom.

Évente az országban 2-2,2 millió vágott fenyőt, mintegy tízezer cserepes fenyőt és 200 ezer műfenyőt értékesítenek, amelynek becsült értéke összesen 10-12 milliárd forintot tesz ki – közölte Boross Dávid, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke.

Kiemelte, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű vágott lucfenyőket változatlan áron értékesítik tavalyhoz képest, amikor jelentős áremelkedés következett be a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt. Az emeléssel a lucfenyő ára már közelített a nordmann fenyőéhez, amelyet nagyrészt importból szereznek be, Németországból vagy Dániából – tette hozzá.

Az elnök elmondta, hogy tavaly az országban a vágott fenyők közül

  • 60 százalékban lucot,
  • 33 százalékban nordmannt
  • és 7 százalékban ezüstfenyőt
  • értékesítettek.

    Fotó: MTI/Varga György

    Boross Dávid javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

    Kitért arra is, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.

    A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete korábban közölte, hogy jó minőségű választékra és a tavalyihoz hasonló árszínvonalra lehet számítani az idén a fenyőfák piacán, ugyanakkor a nordmann fenyő várhatóan 10-12 százalékkal olcsóbb lesz.

    A belföldön karácsonyra értékesített 2-2,2 millió fenyőből az import 500 000-600 000 darab,

    főleg nordmann-fenyő érkezik az országba. A termelők 200 000-300 000 darab fenyőt, leginkább lucfenyőt exportálnak. A várható, átlagos eladási ár méterenként a lucfenyőnél az idén 3000 forint, az ezüstfenyőnél 4000-5000 forint, míg a nordmann-fenyőnél 6000 forint lehet – ismertették.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.