Magyar gazdaság

További áremelkedések jöhetnek

Az uniós tej iránti globális kereslet növekedése miatt folytatódhat a már megindult tejáremelkedés.

Az idén május és október között a nyerstej-felvásárlási átlagárak folyamatosan emelkedtek mind az uniós, mind a hazai piacon.

Az EU 28 országának átlagára 1,5, míg a hazai felvásárlási ár ennél is nagyobb mértékben, több mint 6 százalékkal emelkedett ebben a hat hónapban

– mondta a Világgazdaságnak Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója. Figyelembe kell azonban venni, hogy a hazai árak egy alacsonyabb bázisról indultak – tette hozzá. Mindeközben az olasz spotpiaci árak lényegesen nagyobb emelkedést produkáltak, az elmúlt fél évben csaknem 20 százalékot növekedtek.

A hazai nyers tej felvásárlási árának emelkedése – jellemzően némi késéssel és csak részben, de – megjelent a főbb tejtermékek feldolgozói átadási árában is: a túró, valamint a savanyított tejtermékek 6, a tejföl 4,5, a vaj pedig közel 4 százalékkal drágult – idézte a NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet adatait Harcz Zoltán.

Fotó: Kallus György

Ugyancsak 4 százalék körüli növekedésen van túl a fogyasztói tej feldolgozói átadási ára, kivéve a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tejet, amelynek jellemzően stagnált az ára. A trappista sajt ára szintén emelkedett, ennek mértéke azonban már kisebb, 2 százalékos.

Ez az áremelkedés ugyanakkor nem fedezi teljesen a feldolgozók költségeinek tényleges növekedését, amely egyrészt az alapanyagárak emelkedéséből ered, másrészt az elmúlt időszakban tapasztalt növekvő logisztikai-disztribúciós és élőmunkaköltségekből

– hívta fel a figyelmet az ügyvezető igazgató.

Az átadási árak emelését a kereskedők a fogyasztói árakban is érvényesítették, jelentősen eltérő mértékben, a feldolgozóktól, tejtermékektől, illetve attól függően, hogy feldolgozói brandről vagy saját márkás termékekről volt szó. Nagy átlagban azt lehet mondani, hogy fél év alatt 5-8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

tej tejtermék
Kapcsolódó cikkek