Magyar gazdaság

Tartós lesz, de lassul a bérnövekedés

A legalacsonyabb bért a segédmunkások, a legmagasabbat pedig továbbra is az informatikusok kapják a Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint. A bruttó átlagkereset tavaly novemberben 403 500 forint volt.

A következő öt évben az átlagbérek legalább 30 százalékos emelkedésére lehet számítani – közölte a Világgazdasággal Hamrák Viktor, a Trenkwalder Industrial Business Unit munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cég vezetője.

Az utóbbi időben tapasztalható dinamika ugyanakkor a világgazdasági folyamatok beszivárgása miatt várhatóan csillapodni fog. A szakember azután mondta ezt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal közzétette a keresetekről szóló friss statisztikáját, amely szerint a bruttó átlagkereset tavaly novemberben elérte a 403 500 forintot, ami 13,9 százalékkal magasabb összeg az egy évvel korábbinál.

Fotó: MTI

A nettó átlagkereset 268 300 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 900 forint volt.

A feldolgozóiparban 13,8, az építőiparban 13,2 százalékkal voltak magasabbak az átlagbérek, amelyek 444 ezer, illetve 302 ezer forinton álltak.

A pénzügyi, biztosítási szférában 641 ezer forint volt a novemberi átlagkereset annak ellenére is, hogy mindössze 0,2 százalékos éves emelkedést mutattak ki.

Az elmúlt évek meredek bérnövekedésével leginkább a külföldi tulajdonú nagyvállalatok tudták tartani a lépést – mondta lapunknak Ficza János bérszakértő, a Workania szóvivője.

További részletek a Világgazdaság hétfői számában

átlagbér nettó átlagkereset szféra workania
Kapcsolódó cikkek