Magyar gazdaság

A magyar gazdaság éves recesszió nélkül átvészelheti a koronavírusos időszakot

Londoni elemzők szerint 850 milliárd dolláros globális növekedési veszteséget okozhat a járvány.

Londoni makrogazdasági elemzők legújabb helyzetértékelései szerint a koronavírus-járvány gazdasági hatásaiból eredő idei globális növekedési veszteség elérheti a 850 milliárd dollárt, különös tekintettel arra, hogy több nagy gazdasági erőcentrumban egész éves visszaesés várható. Egyes londoni elemzői várakozások szerint ugyanakkor

a magyar gazdaság éves nélkül átvészelheti a járványos időszakot.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő Londonban bemutatott friss negyedéves globális előrejelzésében közölte: új alapeseti várakozása az, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) 2020 egészében mindössze 1,3 százalékkal növekszik.

A Fitch eddigi prognózisában 2,5 százalékos idei globális GDP-bővülés szerepelt.

A hitelminősítő azzal számol, hogy a kínai gazdaság teljesítménye 5 százalékkal zuhan az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz mérve, és 2020 egészében is csak 3,7 százalékkal emelkedik.

A cég hangsúlyozza, hogy az általa várt első negyedéves visszaesés példátlan lenne a kínai gazdaságtörténetben.

A Fitch Ratings londoni elemzői 2021-re azonban 7,2 százalékos növekedést várnak a kínai gazdaságban.

A ház felülvizsgált várakozása szerint

az euróövezet hazai összterméke az idén 0,4 százalékkal csökken az eddigi előrejelzésben szereplő 1,1 százalékos növekedés helyett.

A Fitch tanulmánya szerint

  • az euróövezeti gazdaságot egyszerre érte kínálati oldali sokk a kínai beszállítói hálózatban keletkezett fennakadások miatt,
  • valamint súlyos hazai keresleti sokk a járvány terjedésének megfékezését célzó korlátozások miatt.
  • A hitelminősítő az euróövezeten belül

  • Németországban 0,3 százalékos,
  • Olaszországban 2 százalékos,
  • Spanyolországban 0,8 százalékos GDP-visszaesést vár 2020 egészére.
  • A cég várakozása szerint a japán hazai össztermék 1,4 százalékkal csökken az idén, az amerikai gazdaság pedig alig 1 százalékkal növekszik.

    A Fitch közölte: számításai szerint mindez azt jelenti, hogy

    a globális GDP-érték az idén 850 milliárd dollárral lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a korábbi prognózis alapján a világgazdaság 2020-ban elért volna.

    A Fitch Ratings londoni elemzőinek számításai szerint ebben a környezetben a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta idei egész éves átlagára alig valamivel 40 dollár felett lesz a cég által eddig várt 62,50 dolláros hordónként átlagárfolyam helyett.

    Fotó: Cem Ozdel / Anadolu Agency / AFP

    A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzőrészlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó közgazdászai az orosz gazdaságra végeztek el szimulációs stresszteszteket különböző olajár-forgatókönyvek esetére.

    A ház szombaton ismertetett tanulmányában szintén 40 dolláros idei átlagos Brent-árfolyamot valószínűsített új alapeseti előrejelzésként.

    A Morgan Stanley elemzői közölték: ebben az esetben

    0,8 százalékos GDP-növekedést várnak 2020 egészére az orosz gazdaságban, 1 százalékos GDP-arányos folyómérleg-többlettel és kezelhető, 0,6 százalékos államháztartási hiánnyal.

    A cég modellszámításai szerint azonban 30 dolláros idei átlagos olajár esetén az orosz hazai össztermék 0,1 százalékkal csökkenne, az államháztartási hiány 1,5 százalék lenne és a folyómérleg éves egyenlege mindössze 0,1 százalékos többletet mutatna.

    A legkedvezőtlenebb forgatókönyvben szereplő 20 dolláros Brent-árfolyamátlag esetén a Morgan Stanley londoni elemzői szerint 1,4 százalékos visszaesés lenne az idén az orosz gazdaságban, a hazai össztermék 2,7 százalékát elérő államháztartási hiánnyal, és a folyómérleg-egyenleg is 1,2 százalékos mínuszban lenne.

    A legborúlátóbb elemzőházak között van a Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlege (BofA Global Research), amelynek

    Londonban ismertetett friss előrejelzése gyakorlatilag zéró növekedést valószínűsít a világgazdaságban 2020 egészére.

    A ház alapeseti forgatókönyve az amerikai gazdaságban 0,8 százalékos, az euróövezetben 1,7 százalékos, a fejlett piaci térség egészében átlagosan 1,3 százalékos GDP-visszaeséssel, Kínában alig 1,5 százalékos egész éves növekedéssel számol az idén.

    A BofA Global Research elemzői szerint a kínai hazai össztermék az idei első negyedévben – a negyedéves ütemet éves szintre kivetítő számítási módszerrel – 34 százalékkal zuhan a drasztikus korlátozó intézkedések miatt.

    Ebben a környezetben a cég a világgazdaság egészében mindössze 0,3 százalékos növekedést vár 2020-ra.

    A közép- és kelet-európai EU-térségre kidolgozott új prognózisában a ház azt valószínűsíti, hogy a régióban a magyar gazdaság felülteljesítő lesz:

    a BofA Global Research elemzői Magyarországon 0,8 százalékos GDP-növekedést várnak 2020 egészére.

    Lengyelországban a cég 0,5 százalékos növekedést, Csehországban ugyanakkor 0,5 százalékos, Romániában 0,3 százalékos visszaesést valószínűsít az idei évre.

    A ház szerint annak figyelembevételével, hogy a nemzetgazdasági szintű bruttó hozzáadottérték-tartalmat előállító szektorok mennyire sebezhetők a járványhatásoktól, a magyar gazdaságszerkezet ellenállóbbnak tűnik a térség többi gazdaságánál.

    Ennek egyik magyarázata a magyar gyógyszeripar jelentősebb súlya a bruttó hozzáadottérték-tartalom előállításában, e szektor termékei iránt ugyanis nyilvánvalóan növekszik a kereslet.

    A cseh gazdaságnak ugyanakkor a hozzáadottérték-tartalom mércéjén sokkal nagyobb a kitettsége a feldolgozóiparral szemben, amely megszenvedi a beszállítói hálózatok fennakadásait – hangsúlyozzák a BofA Global Research elemzői.

    koronavírus Világgazdaság londoni elemzők
    Kapcsolódó cikkek