A kellően nagy méret jelenti a jövőt

A koronavírus-járványban egyszerre jelentkező létfenntartási ösztön és nosztalgia a háztáji kertészet és a kisállatok tenyésztése felé fordította az érdeklődést. A nyúl- és a galambtenyésztés, valamint a méztermelés több ezer családnak adott munkát, kiegészítő jövedelmet, esetleg megélhetést, ám a rendszerváltás előtti időszak erős integrátorai megszűntek, vagy leszűkült a szerepük, így a kisállattenyésztő ágazatok súlya is csökkent – áll az OTP Agrár honlapján közzétett elemzésben.

Magyarország nyúlhústermelése az 1991. évi csúcs után negyedére csökkent, majd stabilizálódott, az utóbbi években pedig már évi 5-10 százalékos növekedést mutat. Ma a vágónyúl 97-98 százalékát nagyüzemekben állítják elő, és két nyúlvágóhíd működik az országban. Az Agrárminisztérium azt a célt tűzte ki, hogy a nyúlágazatban az évi négymillióval szemben 2022-re már hétmillió vágóállatot állítsanak elő a hazai termelők. Ma évente fejenként átlagosan húsz dekagramm nyúlhúst eszünk, ezt a mennyiséget a tárca szeretné legalább fél kilogrammra emelni.

A hazai méhészek jellemzően kisgazdasági keretek között, többségében mellékfoglalkozásként méhészkednek. Az ágazat mintegy 22-23 ezer vidéki család megélhetéséhez nyújt kiegészítő vagy fő jövedelemforrást. A belföldi mézértékesítésben a különböző eladási csatornák között a nagy tételben felvásárlóknak, kereskedőknek átadott méz részesedése dominál, és mintegy 80 százalékot tesz ki. Közvetlenül a fogyasztóknak – háztól, piacon – értékesítik a méz 18 százalékát, és csupán 1-1 százalék kerül a kiskereskedelembe és az ipari felhasználókhoz. A fejenkénti éves mézfogyasztás 0,8-0,9 kilogramm, ez a mennyiség azonban jóval alatta marad az uniós átlagnak, amely egy főre vetítve 1,7 kilogramm.

Magyarországon az 1970-es és az 1980-as években még évi mintegy 900-1000 tonna galambot vágtak le és exportáltak. Azóta a hazai húsgalambtenyésztés gyakorlatilag teljesen leépült, és alacsony szinten stagnál. Emiatt indította útjára nemrég a kormány a Nemzeti húsgalambprogramot, amelytől a szaktárca többek közt galambtartó telepek létesítését és a vidéki kisállattartás fellendülését reméli. Egy család közepes színvonalú megélhetéséhez mintegy 500 pár galambra van szükség. Az OTP Agrár szakértői úgy ítélik meg, hogy a méhészet, a nyúltenyésztés a galambászat három olyan, viszonylag kis gazdasági súlyú ágazat, amelyeknek a fejlődése hozzájárul a vidéki térségek és az ott jelen lévő agrárgazdaság sokszínűségéhez és az ökológiai elvárások teljesüléséhez. A hagyományos, hobbiméretű gazdaságokkal szemben a vállalkozói méreté a jövő. Mivel ez tőkeigényesebb, és nagyobb kockázattal is jár, a gyorsabb ütemű fejlődést állami szinten és a feldolgozók részéről is támogatni kell. Ehhez arra is szükség volna, hogy a pályázati és támogatási források az ezekben a kis ágazatokban dolgozók számára is ugyanolyan eséllyel legyenek elérhetők, mint a más állatfajjal dolgozók esetében. A profitorientált, intenzív gazdálkodás mellett ugyanakkor mindhárom ágazatban az extenzív termelésre és tenyésztésre is adottak a feltételek.